Nem készült film a településeket sújtó vörösiszap-katasztrófáról: a filmszemle dokumentumfilmes zsűrije a filmek pénztelenségét, az elmaradt háttérmunkát, a társadalmat érintő fontos kérdések hiányát kérte számon a májusi szemle versenyművein. Egyetértenek a kritikákkal?
Kisfaludy András: – Már az előzsűriben megfogalmazódtak hasonló kritikák, amelyek több mindent nem vesznek figyelembe: a vörösiszap-katasztrófa például október 4-én történt, míg a szemlére november 15-ig kellett benevezni a filmeket. Az elmúlt tíz évben sajnos nem tudtuk kiharcolni, hogy a Balázs Béla Stúdió egykori gyakorlatához hasonlón létezzen egy dokus ad hoc keret, amely segítségével váratlan események, természeti katasztrófák idején egy stáb filmkészítési kényszer nélkül azonnal forgatni tud. Ha a leforgatott anyag fejlesztésre alkalmas, abból később film készülhet: Gazdag Gyula Hosszú futásodra mindig számíthatunk című dokuja így valósult meg. Ha lett volna arra mód, hogy ilyen keret segítségével négy-öt napig egy dokumentumfilmes alkotó rögzíti az eseményeket, az újjáépítést is követve készülhetett volna film.
Muhi András: – Európai összevetésben a magyar dokuk mindig alacsony költségvetésűek voltak. Azok a rendezőink, akik mégis meg tudják mutatni magukat, európai létpékkel mérve méltatlan körülmények között készítenek sokszor remekműveket. Az átlag ezért nagyon hullámzó: azon támogatások mellett, amelyek csurogtak az elmúlt években, némi túlzással majdnem mindegy is volt egy alkotónak, hogy megkapja-e őket: kamerája van, vágni tud. Csak épp nem tud három évig dolgozni egy anyagon. A világ boldogabbik részén ugyanis ugyanúgy születik dokumentumfilm, mint játékfilm: előkészítik, nagyon komoly technikával leforgatják és fejezik be. Mi a szűk anyagi lehetőségekhez varrjuk a kabátot. Itt jön a tehetség a képbe: van, aki olykor a követ is arannyá tudja változtatni. Az idei szemlén viszont kiütközött, hogy tavaly még az a mélyen alulfinanszírozottság sem jött be a dokumentumfilmeknek, mint korábban. Le a kalappal azok előtt, akik még így is megcsinálták a műveiket, de a minőségen meglátszott a pénztelenség.
Szalay Péter: – A szemle versenyében huszonöt dokumentumfilm jelent meg. A zsűri értékelésével szemben a mezőnyben igenis voltak mai társadalmi problémával foglalkozó alkotások. Nemcsak portré-, hanem kreatív antropológiai filmek is. A játékfilmes dramaturgia szempontjából magam is úgy készítettem a szemlén futó Szekondlájfot, hogy túlmutasson a szűkös anyagi kereteken. Szeretném kiemelni például Sós Ágnes, Papp Gábor Zsigmond és Tóth Tamás hasonló törekvéseit. Más kérdés, mennyire kevés publicitást kaptak a dokumentumfilmek a szemlén. Reméljük, ez is megváltozik, felismerjük a tálcán kínált értékeket.
– Az elmúlt évben több olyan európai dokumentumfilmet mutattak be a hazai mozik, amelyek külföldön nagy sikert arattak, itthon viszont nem tolongtak a nézők. Mi az érdektelenség oka?
M. A.: – Nincs érdektelenség, hanem moziba járás nincs. A dokumentumfilmeknek Magyarországon nem a mozi, hanem a televízió a terepe. Ha a magyar filmek egy közszolgálati televízióban főműsoridőben mennének, kiderülhetne, a magyar nézők óriási szelete nyitott a műfajra. Magánbeszélgetésekben normális emberekkel, akiknek közük nincs a filmhez, sokszor a dokumentumfilmről előbb lehet beszélgetni, mint a játékfilmről.
K. A.: – Az elmúlt húsz év drámai változásait elsősorban a dokumentumfilmekből ismerhetjük meg. Márpedig mindenki kíváncsi a saját valóságára, nem csak az értelmiséget érdekli, mi történik körülöttünk. Akár Kovásznai György szellemes animációja, a Képtárban kutya-macska házaspárját, amely egy galériában minden kutya-macska történetet megcsodál. Már csak az hiányzik, hogy ennek a valóság iránt érdeklődő rétegnek fel lehessen hívni a figyelmét a dokumentumfilm műfajának a létezésére.
Sz. P.: – Üggyé kell és lehet is tenni a dokumentumfilmet. Ha van társadalmi párbeszéd arról, milyen témákban születtek, szülessenek filmek, ez öngerjesztő folyamattá válhat. Lappangó nézőink vannak. Jellemző, hogy a szemlén sok külföldi ült be a dokufilmekre, érdeklődnek a nemzetközi fesztiválok is. Reméljük, hazai televíziókban is láthatók lesznek filmjeink, megfelelő műsorsávban.
– Az új filmfinanszírozási struktúrában a televíziós dokumentumfilmek, az ismeretterjesztő filmek, a kisjátékfilmek és a rövid animációs filmek a Médiahatósághoz, illetve az alatta működő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alaphoz (MTVA) kerülnek, az idei keret 725 millió forint. Megoldódik ezzel a dokumentumfilmek helyzete?
M. A.: – Nem biztos, hogy minden szempontból. A Médiahatóság és a kulturális kormányzat részéről ugyanis még semmit nem hallottunk hivatalosan a dokumentumfilmek jövőjéről, csak Andy Vajna kormánybiztos koncepciója ismert előttünk. Számításaink szerint a kereskedelmi televíziók reklámbevételeinek filmtámogatásra fordítható hányada ennél nagyobb összeg.
K. A.: – Még nem volt példa arra, hogy minden dokumentumfilmes szervezet egységes álláspontra jusson, ám ez most megtörtént. Közösen összeállítottunk egy konzultációs anyagot, amelyet eljuttattunk a kormánybiztosnak, felvázolva a lehetséges problémákat. Az eddig ismert koncepció lényege az, hogy amit a köztévé sugároz, annak gyártását a Médiahatóság támogatja, ami pedig a mozikba kerül, azt a Magyar Nemzeti Filmalap (MNFA). Bizonyos szempontból ezzel megoldódik a forgalmazás kérdése, ennek mindenki örül, ám vannak más szempontok is.
M. A.: – A Vajna-féle koncepció nagyon koherens, ám az alapvetésében kételkedem: szerintem nem lehet piaci alapon a magyar filmgyártást működtetni, még a legkommerszebb filmet sem lehet nyereségessé tenni.
Sz. P.: – Az MNFA koncepciója előrelátó, ám az aggodalommal tölt el minket, hogy égisze alatt valószínűleg évente legfeljebb egy-egy egész estés dokufilm készülhet. A helyzetet árnyalja, hogy vannak átmeneti műfajok, dramatizált dokumentumfilmek. Ezek jövője egyelőre nem tisztázott. Ezért is fogtunk össze, szeretnénk kilépni az árnyékból.
K. A.: – A Médiatanács témákat ajánl a közszolgálati igényeket figyelembe véve, és ezeket legyártatja. Ám nem tudni, mi lesz a saját témákkal, a költségvetési éven túl tartó, folyamatokat követő filmekkel, a történelmi témájú dokukkal, a műhelyek, a forgatókönyvek, a pályakezdők, az infrastruktúra támogatásával, lesz-e ad hoc keret. Jelenleg is úgy tűnik, hogy a vörösiszap-katasztrófához hasonló eseményről nem készülhet film.
M. A.: Ekként nagyon leszűkül az ösvény a dokumentumfilmek előtt. Ezért nem lenne jó, ha teljesen elengedné a kezünket a nemzeti filmalap. A javaslatunkkal azt szeretnénk elérni, hogy megmaradjon az esély a műfaj sokszínűségének fenntartására.
origo.hu
Ők az ukrán kémek, akiket Magyarország kiutasított
