Amerika államcsődben?

Államcsőd esetén először a lejáró államkötvények hozamait vagy a nyugdíjakat kell majd elsőként fizetni? – ez a fő gazdasági és morális probléma, bocsánat, kihívás az Egyesült Államokban. Nem sokan hitték volna, hogy ennek a vitának előbb-utóbb tétje lehet, de eljött ez az idő is. Amerika május végén elérte a törvényben rögzített adósságplafont, és augusztus elejétől végleg kiürül az államkassza, ha addig nem jut dűlőre a politikai elit a horrormennyiségű deficit lefaragásának módjairól. A túlfogyasztás csapdájában vergődő nagyhatalom a mai napig nem tudott kievickélni a válságból, a leminősítés eddigi elmaradását jórészt a dollárnyomtatás monopóliumának köszönheti. Egyrészt dollárban jegyzik a létfontosságú nyersanyagok árát a világ tőzsdéin, ami biztosítja az állandó keresletet az amerikai fizetőeszköz iránt. Másrészt az országok valutatartalékának zömét még mindig dollárban tartják, ezért lényegében senkinek nem érdeke, hogy a zöldhasú tartósan és jelentős mértékben leértéktelődjön.
Egyelőre működik a bankóprés: egyrészt kell a pénz a mentőcsomagokra, másrészt ma már minden egyes dollárnyi állami kiadáshoz negyvencentnyi hitelre van szüksége az Egyesült Államoknak.
Igen, változó időket élünk. Az amerikai államcsőd veszélyére eddig mindhárom nagy hitelminősítő figyelmeztetett. Európában a legrosszabb minősítést kapták a görög államkötvények, amelyeket már csak uzsorakamatra, 18 százalékos felárral vesznek vállalkozó kedvűek. Az Európai Központi Bank – mentendő az euró renoméját – a görög, portugál, ír államcsődöt próbálja kétségbeesetten kivédeni. A valutaalapot is be kellett engedni az eurózónába, így hovatovább ott tartunk, hogy a görögöknek szánt hitel lehívásának feltételeit az uniónak kell garantálnia. Senki nem tudja, mennyibe fog kerülni Görögország kimentése, már ha egyáltalán sikerül. Minden kalapács alá kerülhet a kikötőktől a repülőterekig, hónapok óta sztrájkol a lakosság, inog a görög kormány, és az egy évvel ezelőtt megszavazott, 110 milliárd eurós hitelcsomag sem elég már. Újabb húszmilliárd euró kellene, de hogy meddig tart, senki nem tudja. Az euróövezet perifériájára sodródott államok fizetésképtelensége esetén pedig azok az uniós bankok is veszélybe kerülnének, amelyek az adott ország államkötvényeiből bevásároltak.
És eközben a populizmus veszélyéről és a senki által nem érthető, úgynevezett politikailag korrekt beszéd elterjedésének hátulütőiről értekezett minap Bajnai Gordon egy külföldi egyetemen. Nem tudom, hogy a havi egyforintos miniszterelnöki jövedelem bejelentése populizmusnak számít-e, vagy politikailag korrektnek nevezhető-e, ha valaki a tisztes kívülálló szerepébe bújva azt a kormányt teszi felelőssé az államadósságért, amelynek véletlenül éveken át oszlopos tagja volt.
Az sem világos, hogy Bajnai – aki a populizmus ellenszereként most a nyílt, tiszta beszéd előnyeit ecseteli – vajon emlékszik-e, miként tagadta le a válságot mindössze néhány héttel azelőtt, hogy az államcsőd elkerüléséhez a Nemzetközi Valutaalap kölcsönéért folyamodott az a kormány, amelynek éveken át tagja volt. A megfogalmazása szerinti helytelen válságkezelésbe pedig vajon beletartozik-e annak a kabinetnek a munkája, amelynek 2006-tól kormánybiztosként, majd önkormányzati, később gazdasági és fejlesztési miniszterként részese volt?
Mindenesetre köszönet, amiért az előadásában vázolt populista fenyegetettségre felhívta a figyelmet, és reméljük, a külföldi hallgatóság még véletlenül sem értelmezi mindezt úgy, hogy Bajnai hazájában hódítana a populizmus. Bajnai csak jóindulatúan aggódik, de hát ez a dolga, ha egyszer – nemsokára – vissza akar térni a hazai nagypolitikába.