Az Alkotmánybíróság előtt a sukorói ügy

Jogsértőnek véli a lakcímtörvényt Joáv Blum, és ezért – ügyvédje révén – az Alkotmánybírósághoz fordult. A két éve indult sukorói ügy eldöntése további négy-öt évet várathat magára, ha a Fejér Megyei Bíróság megváltoztatja a városi bíróság tegnapi végzését.

Kulcsár Anna
2011. 06. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az ügyészség 2009 augusztusában azért emelt vádat, mert szerinte Joav Blum közokirat-hamisítást követett el azzal, hogy egy sukorói ingatlan megvásárlása után nem költözött be új lakcímére, nem lakott életvitelszerűen az épületben. A Székesfehérvári Városi Bíróság büntetőtanácsának elnöke azonban a per első tárgyalása után megbetegedett. A helyébe lépő új bíró négy tárgyalást is kitűzött, a vádlott azonban betegségre hivatkozva egyiken sem jelent meg. Védője orvosi igazolást csatolt.
A tegnapra kitűzött tárgyalást az eredetileg kijelölt bíró vezette volna, s három tanút is megidézett. Mivel az utolsó tárgyalás óta több mint fél év eltelt, s a bíró személye is megváltozott, a büntetőeljárást lényegében elölről kellett volna kezdeni. Erre végül nem került sor, mert Joav Blum védője, Bánáti János azt indítványozta, hogy a bíróság forduljon az Alkotmánybírósághoz (AB), és kérje a lakcímtörvény vizsgálatát, az eljárást pedig függessze fel. A büntetőtanács ezt elutasította, fellebbezésnek nem volt helye. Ezután a védő bejelentette, hogy a vádlott megbízásából utólagos normakontrollt kért az AB-tól, s emiatt ismét a per felfüggesztését indítványozta. Kérelmét a bíró szintén elutasította, ám Bánáti a döntés ellen fellebbezést jelentett be. A Fejér Megyei Bíróság másodfokú tanácsa foglal majd állást arról: az AB döntéséig indokolt lehet-e a büntetőeljárás felfüggesztése. Amennyiben a megyei fórum esetleg megváltoztatja a városi bíróság végzését, a közokirat-hamisítási ügy további négy-öt évig is eltarthat, hiszen az utólagos normakontrollt – a bírói kezdeményezéssel ellentétben – nem soron kívül tárgyalja az Alkotmánybíróság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.