Nemcsak a hitelekből finanszírozott hamis jólét és a cserébe a társadalomtól kért apolitikus magatartás tartozott hozzá a Kádár-féle társadalompolitikához, hanem az is, hogy a döntéshozók nem voltak hajlandók tudomást venni sem a szociális feszültségekről, sem az ifjúság problémáiról. Ennek megfelelően alakult a korszak legkényesebb kérdésének kezelése, pontosabban nem kezelése is. A hatvanas évek végétől évente áldozatokat is szedő kábítószer-használatra ugyanis hiába figyelmeztettek az orvosok és az ifjúsági kérdéssel foglalkozó szakemberek, az MSZMP szándékosan szőnyeg alá söpörte a gondokat, és pusztán rendőrségi kérdésként kezelte a terjedő Parkan-szedést és a Technokol-gőzbe menekülők szerhasználatát. Hiszen ha a pártvezetés bevallotta volna, hogy a peremre szorult fiatalok a narkóvalóság illúziójába menekülnek, akkor arról is beszélni kellett volna, hogy nem csak az 1968-as változások által megérintett nyugaton terjed a drogozás.
Mivel a szocializmus időszakában nem lehetett hozzájutni klasszikus könnyű drogokhoz (marihuána, LSD) vagy kemény narkotikumokhoz (heroin, kokain), azok, akik menekülni próbáltak megoldatlan problémáik, a szétesett családi háttér, a kilátástalanság vagy a szürke betonházak rengetegében rájuk törő unalom elől – nyilvánvalóan egy hamis illúzió párhuzamos „valóságába” –, nem az Amerikában és Nyugat-Európában már évtizedek óta jól ismert szereket használták, hanem alternatív, ezeket helyettesítő anyagokhoz nyúltak. A benzoltartalmú ragasztóanyagok inhalálását először 1958-ban, majd 1972-ben és 1973-ban regisztrálták Magyarországon – mondja Tóth Eszter Zsófia történész (Magyar Országos Levéltár), aki éppen a hetvenes-nyolcvanas évek drogfogyasztásával foglalkozik legújabb kutatásában. Szerzőtársa, Bajzáth Sándor szociális munkás (egykori drogfüggő) saját tapasztalatai alapján elmondja, hogy hamisított recepttel könnyen ki lehetett váltani a gyógyszernek minősülő morfiumot és még vagy tucatnyi, a közismert kábítószerek hatásával felérő orvosságot.
A kábítószer-fogyasztáshoz köthető első hazai haláleset 1969-ben történt, és a fővárosi drogfogyasztó csoportokról már a hatvanas évek végén született rendőrségi jelentés. A BRFK-hoz 1968-tól érkeztek szipuzásra vonatkozó bejelentések, a budapesti hippiperbe kevert Nagyfa galerit ugyanekkor – a Parkinson-kór kezelésére használatos – Parkan-fogyasztással is gyanúsították. Nagyjából ekkor történt, mondja Tóth Eszter Zsófia, hogy a hatóságok jobban felfigyeltek a szipuzásra, amelyet ekkoriban a Palma ragasztóanyag után „pálmázásnak” hívtak. Ezenkívül a Technokol gőzét szintén zacskóban párologtatva szívták be, majd a hetvenes évek közepén tetőzött – immár nemcsak Budapesten, hanem országszerte – a Parkan-használat. Emellett a Seduxen, a Pypolphen és a Tardyl alkohollal kombinálása is népszerű volt. A nyolcvanas években terjedt el a máktea fogyasztása és az intravénás készítmények alkalmazása. A ragasztóanyagok gőzének belélegzése tudatzavart, kábult állapotot, látási és hallási zavarokat váltott ki. Ám a szipuzás során belélegzett benzol akár halált is okozhatott, rendszeres szívása fizikális és szellemi leépüléshez vezetett.
A hetvenes évek elején a szakma végre felfigyelt a gondokra. Kisszékelyi Ödön 1974-es orvos szakértői véleményében ez állt: „1972 elején észleltük első ízben, hogy a fiatalok körében terjed a Parkan nevű készítmény szedése. A mindennapi gyógyászatban rendszeresen használt gyógyszereket szedtek, amelyek alkohollal kombinálva kábító hatásúak.” Ugyanebben az évben Kisszékelyi javaslatot tett egy kábítószerkérdéssel foglalkozó bizottság felállítására. Hamarosan megjelent egy belügyminisztériumi tájékoztató is, amelyben ez állt: „kábítószer hatását keltő gyógyszerezést, szeszes itallal kombinált gyógyszerfogyasztást a hippiknél tapasztaltunk először”. Ez azonban nem a megelőzés, a rehabilitáció vagy a gyógyítás érdekében született vélemény volt, hanem a kérdés pusztán hatósági kezelését sürgette. Míg ugyanis a hatvanas években a hippik, a következő évtizedben a csövesek és a „narkósok” váltak a hatóságok céltáblájává. Bár az Alkohol Elleni Országos Bizottság 1974-ben megalapította toxikománia elleni munkacsoportját, az Állami Ifjúsági Bizottság 1977-ben mégis úgy határozott, hogy tilos drogozással kapcsolatos felméréseket készíteni. Az elvtársak megoldása rém egyszerű volt: 1972-ben és 1978-ban módosították a büntető törvénykönyvet – szigorították a „kóros szenvedélykeltésért” járó büntetési tételeket –, és mozgósították a rendőrséget, amely éjszakánként átfésülte az aluljárókat, a lakótelepek parkjait, a tömbházak zugait.
Igaz ugyan, hogy a kommunizmus éveiben a kábítószer-fogyasztás hivatalosan tabunak számított, az underground viszont beszélt róla. Az alternatív nyilvánosság terében a téma megjelent az 1981-es Kopaszkutya, az 1983-as Exkódex, az 1984-es Jégkrémbalett és az 1988-as Rocktérítő című szürrealista filmekben. Bajzáth Sándor a könnyebben hozzáférhető irodalomból Csáth Géza és Jack Kerouac írásait említi, mint amelyekből ismereteket lehetett szerezni a „repülésről”. A drogfogyasztókról szóló forrásokat azonban a cenzúra igyekezett elzárni. A kérdéssel foglalkozó tudományos és ismeretterjesztő tevékenységet betiltott könyvek, elsüllyesztett kéziratok és átírt fejezetek kísérték. A drogproblémával foglalkozó Kisszékelyi Ödönnek a témáról szóló, 1973-ban készített rádióműsorát csak tíz év múlva adták le. Géczi János szerhasználókkal készített riportjait közlő Vadnarancsok című könyvének egy részlete nem jelenhetett meg a Mozgó Világban. Boros István és Vértessy Péter Narkóblues című kötete hat évig várt sorsára, mire végre megjelenhetett 1986-ban. Vicsek Ferenc és Vitézy László Úgy érezte, szabadon él című dokumentumfilmjének anyaga csak 1989-ben jelenhetett meg könyvben. Ezenkívül Kőbányai János szociográfiai, valamint Csörsz István Elhagyott a közérzetem című, 1986-ban megjelent riportja érintette a szerhasználók kérdését.
A Kádár-kori kábítószer-fogyasztást nemcsak a hallgatás, hanem a tragédiák is árnyékként követték: 1968 és 1975, valamint 1976 és 1978 között tíz-tíz fő halt meg, 1978 és 1982 között heten vesztették életüket kábítószerezés következtében, és csak 1985 első felében 36 szupizásból eredő haláleset történt Magyarországon. A Nemzeti Egészségvédelmi Intézet által végzett vizsgálat szerint 1989-ben nagyjából 27–30 ezer drogfogyasztó élt Magyarországon.
A Kádár-rendszer utolsó két évtizedének kábítószer-használatával foglalkozik csütörtökön az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: csütörtök 22.30, szombat 15.30 és szerda 16.05.
origo.hu
Orbán Viktor: A bajban a magyarok összefognak
