origo.hu
A következő napok időjárása: jön a nagy fordulat
Orosz fődíjas a Mediawave-en. A vasárnap véget ért Mediawave nemzetközi film- és zenei fesztiválon orosz és magyar filmeket díjazott a nemzetközi zsűri. Idén az orosz Alekszej Fedorcsenko Silent Souls című alkotásának ítélték a zsűri fődíját. Alekszej Fedorcsenko filmje egy merja szertartás szerinti temetés apropóján nemcsak egy finnugor népcsoport hagyományairól, hanem az elhunyt asszony férjének drámájáról is szól. Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című alkotása ezúttal a legjobb művészi kivitelezésnek járó különdíjat kapta meg. A legjobb operatőr díját a Don’t be afraid, Bi! című vietnami–francia–német koprodukció operatőrének, Quang Pham Minhnek ítélték. A legjobb kisjátékfilm kategória nyertese Zomborácz Virág Valami kék című rövidfilmje lett. Zomborácz – aki első egész estés játékfilm tervével Cannes-ban májusban megkapta a Media European Talent Prize díjat – ezúttal két középiskolás barátnő évekkel későbbi újratalálkozásáról készített rövidfilmet, amely alkotás korábban a 42. Magyar Filmszemle rövidfilmes mezőnyében szerepelt. A legjobb dokumentumfilm díját Forgács Péter kapta a Hunky Blues – Az amerikai álom című munkájáért, a legjobb animációs film a norvég Sáiva lett, a legjobb kísérleti filmnek a spanyol The Great Race című darabot találták.
A Portugáliát is sújtó gazdasági válság miatt számos kompromisszumot kellett a szervezőknek kötniük, de a Festroia így is sikeresnek nevezhető. Tény, hogy korábban olyan sztárok fordultak meg a mustrán, mint Kirk Douglas, Lauren Bacall vagy Christopher Walken, most ellenben azért szabadkoztak a szervezők, mert az el nem készült fesztiválközpont helyett egy kültelki művelődési házra emlékeztető kultúrközpontban tartották meg a díjátadót és a versenyfilmek vetítéseit. A zárógálán az aktuális politikai helyzetre is reflektáltak: még sejteni sem lehet, hogy a választásokat követően merre tart az ország.
Kételyek, kétségbeesés és bizonytalanság jellemezte a versenyfilmek zömét is, még ha témájukat tekintve meglehetősen különböző konfliktusokról meséltek is az egyes országok alkotásai. A legjobb film Arany Delfin-díját elnyert holland Tirza például egy munkájából idő előtt nyugdíjba kényszerített, feleségétől évekkel korábban eltávolodott férfiról szól, aki Namíbiába utazik, hogy nyomára akadjon szeretett lányának. Útja során egy gyerekprostituált szegődik mellé, s idővel az is kiderül, hogy a speciális apa-lánya viszonyt sötét titok árnyalja. A zsűri különdíját Rajko Grlic balkáni filmje, a Just Between Us (Neka ostane medju nama) nyerte el, amely a családi kötelék nehézségeiről szól egy középkorú férfi szemén keresztül bemutatva. A balkáni filmek igen sikeresek voltak: a szerb White, White World (Beli, Beli Svet) nyerte a legjobb rendezés díját, a legjobb színész elismerését pedig Nebojsa Glogovac kapta a Woman with a Broken Nose (Zena sa slomljenim nosem) című filmben nyújtott alakításáért.
A díjakban megnyilvánuló balkáni túlsúly ellenére a legjobb film skandináv volt. A fiatal dán rendezőnő, Heidi Maria Faisst Rebounce című alkotása egy kallódó tinédzserről szól, akinek egyszerre kell szembenéznie a serdülőkor összes nehézségével, nagyanyja régimódi nevelési elveivel és a börtönből szabadult anyja lelki terhével.
Lezárult a kolozsvári filmmaraton. Miguel Cohan Nincs visszaút (Sin Retorno) című argentin-spanyol alkotása nyerte a szintén múlt hétvégén véget ért 10. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál fődíját. A Kolozsváron megrendezett filmszemlén bemutatták a világhírű német filmrendező, Wim Wenders Pina Bausch táncművészről szóló háromdimenziós filmjét és Werner Herzog Elfelejtett álmok barlangja című alkotását. Michael York brit és Jacqueline Bisset francia színművész életműdíjat kapott, a helyi filmesek versenyében pedig Pünkösti Laura A játék című alkotását díjazták. A magyar filmgyártásról rendezett beszélgetésen Szőcs Géza kulturális államtitkár kifejtette, a magyarországi filmtámogatási rendszer megújításának első lépéseként azt szeretnék elérni, hogy a filmgyártás az állami támogatástól függetlenül működhessen. (R. S.)
A következő napok időjárása: jön a nagy fordulat
A magyar politikai életben még nem volt arra példa, ahogyan Magyar Péter viselkedett
Most érkezett: vonatgázolás történt, tart a helyszínelés
100 éves lesz Jimmy Carter
Kávé helyett itt az új csodaszer: szokatlan, de hatalmasat megy a közösségi médiában
Házhozszállítás: összeomlott a legnagyobb magyar csomagküldő-hálózat – kiakadtak az ügyfelek
Térfigyelő kamera rögzítette, ahogy farkasok randalíroznak a kisvárosban
Ezt üzente Szoboszlai Dominik a Liverpool meccse után
Mérhető-e Pascal Jansen Sztankovicshoz? A nagy elődök sem tudják, hogyan reagál a Fradi
Összeomlott az egyik legnagyobb hazai csomagküldő vállalat
Pulai András szilánkokra törte Magyar Péter meséjét
Bródy János leleplezte Magyar Péter hatalmas titkát
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.