Kihasználatlan parkból bornegyed?

Április elején Bojár Iván András, Budapest városarculat-tervező tanácsnoka új városfejlesztési ötlettel állt elő; a terv szerint a jelenleg nem kellően kihasznált tabáni park helyén az idegenforgalom fellendítése érdekében a magyar borvidékeket bemutató huszonkét borospince és egy négyezer négyzetméteres rendezvényhelyszín épülne, a Vár oldalában szőlőskertet alakítanának ki, megidézve a régi budai borművelés fénykorát. Egy hónap alatt több mint háromezer aláírás gyűlt össze a terv ellenében.

Száz négyzetméter nagyságú pincéket alakítanának ki a terv szerint a felszín alatt, a főépületet a felszínen húznák fel, és az új negyed a Várbazár és a Vigadó tér közé épített gyalogoshíddal kapcsolódna a pesti belvároshoz. Az ötlet Demszky Gábor volt városarculati tanácsnokától, Bojár Iván Andrástól származik, aki ma is önkormányzati főtanácsadó. Az elképzelést a sajtó felé az általa alapított Szeretem Budapestet Mozgalom továbbította – a lakosság azonban elutasítja.
Akár érvényesnek fogadjuk el Bojár ötletét, akár nem, a Tabán sorsát mindenképpen rendezni kellene. Felmerül a kérdés, hogy vajon helyének és történelmének megfelelő szerepet játszik-e ma a városban? A helyiek szerint a hetvenöt éve parkosított Tabán mai formájában is tiszteletet érdemlő érték, amihez nem szabad hozzányúlni, még ha a befektetők nyilván szívesen hasznosítanák is a fontos turisztikai terület szomszédságában fekvő közparkot. A legtöbben talán azok vannak, akik olvasmányaikat felidézve nosztalgiáznak az előző századforduló környékére kialakult bohém művésznegyedről és a híres tabáni vendéglátásról. Kevesebben tudnak a városrész török kori, majd rácok és svábok, tímárok és vendéglősök lakta történelméről. Arról pedig csak a fővárosiak töredéke tud, hogy a Tabán az újkőkortól lakott volt; éltek itt kelták, és fontos római őrhelyként is működött. Jelentőségét a római kortól a Széchenyi Lánchíd megépüléséig az adta, hogy partján fontos révátkelő működött.
A híd felépülését követően a városrész hanyatlásnak indult – már pusztulófélben lévő bájába szerettek bele olyan sokan és ebben az időben élte utolsó virágkorát. Az Erzsébet híd megépítésekor azonban felmerült, hogy az elöregedett városrészt lebontják és új épül a helyére. A bontás 1933–36 között meg is történt, az újjáépítés azonban a világháború kitörése miatt elmaradt. A jelenlegi helyzet tehát nem tudatos, átgondolt városfejlesztés eredménye, így nem állítható egyértelműen, hogy a közpark funkción kívül ne lehetne elképzelni mást ezen a területen.
A Tabán, bár lakóinak zavartalan környezetet nyújt, fekvésénél fogva kiemelt városstratégiai terület. Az eredeti állapotra visszaépíteni kívánt városrész ma a budai fejlesztések legnagyobb lehetősége – megoldás azonban csak a széles közönség bevonásával születhet. Hivatalos fórumokon, vitákat és egyeztetéseket követően kialakított programmal, nyilvános tervezési pályázattal megkeresett és megtalált megoldásokkal. Még az sem kizárt, hogy egy konszenzusos fejlesztési terv a helyieknek is tetszene.