Én nem tudom, hogy ez a mondás, miszerint az ízlések és pofonok különbözők, minden körülmények között helytálló-e. A Fidesz kétharmados választási győzelmét követő idők azt látszanak bizonyítani, hogy erről szó sincs, a legeltérőbb ízlések képviselői osztogatják egymáséihoz kísértetiesen hasonló pofonjaikat balról és jobbról, mintha a kormány volna az a bizonyos anekdotabeli nyúl, amely ha sapka van a fején, azért érdemel büntetést, ha pedig nincs, akkor meg azért. A Fidesz sem az MSZP-nek, sem az LMP-nek, sem a Jobbiknak nem tudott a kedvére tenni. Maradéktalanul bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem lehet más a politika, mint ami, s ezt legpregnánsabban az MSZP farvizén evező, álszűz LMP bizonyította be.
Ebben persze nincs semmi meglepő, már Dávid Ibolya is hasonló – túl magas sarkú – cipőben sántikált. Inkább a szocialisták és a jobbikosok más-más irányból induló, de ugyanarra a célra összpontosított vádaskodásai adtak okot némi álmélkodásra, mivel néha úgy tűnt, mintha ezt a két kibékíthetetlennek vélt pártot egy bordában szőtték volna. Ezen semmit sem változtat, hogy ami a szocialistáknak erős volt, az a Jobbiknak gyenge, ami az MSZP-nek túlontúl, émelyítően édes, az a jobbikosoknak keserű. De a pofozási szándék semmiben sem különbözött.
Annyi biztos, a Fidesz szűk és meredek ösvényen közeledik célja felé, s ráadásul – mivel hatalmi elődjétől teljes homályt örökölt – meg-megbotlik egy-egy kiálló gyökérben. A sietségnek persze ez a piaci ára. Mi, kívülállók azt sem igen tudhatjuk, hogy az út eleje, közepe vagy a vége a legnehezebb. Ha jól figyelünk, a nagy sietségben észrevehetjük a kormány akadályelhárító taktikáját, amelynek technikájában olykor mi magunk is – akik kétségkívül jóakaratú és jóindulatú szemlélők vagyunk – felfedezhetünk némi hiányosságot. Egy-két dologra nem elegendő magyarázat az, hogy ahol gyalulnak, ott hullik a forgács. Addig persze nincs nagyobb baj, amíg az asztalos önmagát nem kezdi gyalulni. Az fájdalmas fejlemény lenne, s nagy örömet okozna az MSZP-nek és a Jobbiknak, nem kevésbé az LMP-nek, amely úgy csinál, mintha középső mivoltában senkinek sem lenne az ellentéte.
A Fidesz a változás meghirdetésével és következetes akarásával nagy fába vágta a fejszéjét. A nagy fa természetesen nehezen akar kidőlni, mivel nem csupán nagyra nőtt, de a gyökerei is mélyre nyúlnak. Egy társadalom szokás- és értékrendjét megváltoztatni anyagi felemelkedés nélkül, szinte lehetetlen. S ez teszi igazán szűkké azt az ösvényt, amelyen a Fidesz elindult, nem politikai ellenzékének harsánysága. Ráadásul, mivel a kormányzó párt az egész nemzet megújulását szorgalmazza, a „művelt”, ám roppant tájékozatlan és félretájékoztatott Nyugattal is hol csatáznia, hol egyezkednie kell. Cohn- Bendit és Vona Gábor nyilván nem árul egy gyékényen, de valamit mégiscsak árul. Amikor a Jobbik a magyar parlamentben lehazaárulózza a Fideszt, a vörös-zöld szocialisták pedig amott a kormányt Európához méltatlannak nevezik, egy urat szolgálnak, a kirekesztések és kompromisszumok urát. Szerintem a szűk és meredek ösvényen járni, és átjutni az akadályokon – az erőn, a határozottságon, a józan észen, szakértelmen és elkötelezettségen kívül még valami kell –: a töretlen, kikezdhetetlen tisztesség. Minden más ebből következik, a hűség, a bátorság, a szerénység, a szolidaritás. Ha a tisztességen, az önzetlenségen, a becsületen rés támad, minden szándék és erőfeszítés hasztalan. Hogy erre ismét és ismét figyelmeztetni kell-e a hatalmon lévőket, én nem tudom…
origo.hu
Erről szól majd a kétnapos budapesti csúcstalálkozó
