Lánctartozás fojtogatja a kisvállalkozásokat

Az állam is részese a gazdaságot lassító lánctartozásoknak, hiszen ha minimálisan is, de növekszik tartozása a vállalkozások felé. A 37 milliárdnyi közvetlen tartozás mellett az egészségügyi és szociális intézmények által felhalmozott adósság is jelentős. Szakmai körökben közbeszerzések esetében a kötelező minimálár bevezetésében látják a megoldást.

Majdnem tíz százaléka szárad az állam lelkén a mintegy 400 milliárdos építőipari lánctartozás, hiszen az államkincstár nyilvántartása szerint 37 milliárd forintnyi számla kifizetésével estek legalább hatvannapos késedelembe – idézte lapunknak az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége közgyűlésén elhangzott elnöki beszédet Koji László, a szervezet alelnöke. – Az esetek jó részében ez 100-120 napon túli tartozást jelent, de a vállalkozók a jó kapcsolat megőrzése érdekében nem látják értelmét az állammal pereskedni, sok esetben még a késedelmi kamattól is eltekintenek. A megoldás az irreálisan alacsony vállalási árak megszüntetése lehetne. Erre vonatkozó javaslatunkat már letettük a kormány elé. Ebben kezdeményezzük, hogy mindazok, akik közbeszerzéseknél a szakmai szervezetek által meghatározott minimális vállalási ár alatt adnak ki megrendelést, személy szerint is legyenek felelősségre vonhatók. Számításaink szerint ma ez a minimális összeg 1930 forint/fő/óra. A törvénytervezet jelenleg államtitkári egyeztetésen van, s hamarosan a kormány elé kerül, majd a társadalmi vitára kerül sor. Ahhoz persze, hogy a lánctartozások teljes egészét felszámolhassuk, a vállalkozói morálnak kellene jelentősen javulnia.
Hasonló megoldásban látja a kiutat Bagyura András, a Coface kereskedelmi vezetője is. Miután a válság legerősebben az építőipart sújtotta, itt estek a legjobban az árak, ezért a vállalkozások sokszor mélyen ár alatt vállalnak el egy-egy beruházást. Így akkor sem tudnák alvállalkozóikat kifizetni, ha akarnák. Sok esetben erről szó sincs, hiszen tucatjával működnek bedöntésre alapított cégek, amelyeknek eszük ágában sincs fizetni beszállítóiknak. Ezért egyrészt szabályozni kellene az építőipari vállalkozások árképzését: olyan megoldás kellene, mint a kereskedelemben a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma. Bár kétségtelen, hogy ennek megvalósítása az építőiparban igen nehéz feladat. Másrészt az új cégek alapítását kellene korlátozni, mert jelenleg csak hosszadalmas eljárás végén kerülhet sor erre, amikor bizonyítani tudják, hogy a tönkrement vállalkozás vezetője rosszhiszeműen vitte csődbe a céget.
Bagyura András becslése szerint a magyar gazdaságban legkevesebb ezermilliárd forintnyi számla kifizetésére várnak egyelőre hiába, s a tartozások legnagyobb része a kisvállalkozásokat sújtja. Ennek hozzávetőleg harmadát, 300-400 milliárd forintot halmoztak fel az építőipari vállalkozások, de jelentős, százmilliárdos, lassan növekvő tartozásuk van a szociális és egészségügy intézményeknek is, jellemzően azért, mert az intézményeket működtető szervezetek – sok esetben az önkormányzatok – fizetési nehézségekkel küszködnek.