Már közel a mentőöv

Már ma rákerülhet a hiteladósokat megsegítő intézkedéscsomagra a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Bankszövetség vezetőinek kézjegye, ám a megállapodás bejelentése előtt még a kormánynak is el kell fogadnia a dokumentumot. Az is előfordulhat, hogy a kabinet ülésén elbukik az adósmentő csomag. A svájci frank március közepe óta nem volt olyan drága, mint tegnap.

Csécsi László
2011. 06. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormány mai ülésének egyik napirendi pontja az adósokat megsegítő intézkedéscsomag lesz. Ha a kabinet elfogadja, akkor Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke akár már ma délután bejelentheti, hogy megegyezés született e fontos kérdésben – tudtuk meg Nagy Anna kormányszóvivőtől. Ugyanakkor piaci információk szerint elképzelhető, hogy ma még nem megy át csomag a kormány rostáján, ezért folytatódnia kell a tárgyalásoknak. Az is előfordulhat, hogy hiába születik ma kedvező döntés az intézkedésekről a kabinet ülésén, a mára ígért bejelentésre még néhány napot várni kell. Ezt erősíti meg az MTI információja is, amely szerint legfeljebb a hét második felében várható bejelentés. Ennek tárgya attól is függ, hogy a kormányoldal ragaszkodik-e a bankadóhoz. A kabinet azt szeretné, ha a bankok még 2013-ban és 2014-ben is a jelenlegi különadó 50 százalékának megfelelő különadót fizetnének, ám nehezen elképzelhető, hogy ezt a hitelintézetek önként vállalnák.
Az eddig napvilágot látott információk szerint a kabinet a jelzálog- alapú hitelek törlesztőrészleteinek kiszámolásánál használt svájcifrank-árfolyamot 180 forinton rögzítené, az eurót pedig 250 forintos szinten fixálná. A befagyasztott árfolyamok a tervek szerint 2014 végéig maradnának érvényben. A rögzített és a reális árfolyam közötti különbség miatt felgyülemlő tartozást egy újabb hitel fedezné. A módszert támogatók szerint azáltal, hogy kiszámíthatóvá és stabillá alakítják a törlesztőrészleteket, az adósokat megkímélik attól, hogy egy-egy rövidebb frankdrágulás miatt ne tudják kifizetni a havi részletüket. Az ellenzők ezzel szemben azt állítják: ez csupán időhúzás. Ők azzal érvelnek, hogy 2015-ben, amikor újra a piaci árfolyamon kell törleszteniük az adósoknak, és emellett még a négy év alatt felhalmozódott tartozásukat is rendezniük kell, sokan ismét fizetésképtelenné válnak majd. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete számításai szerint a 180 forintos rögzített árfolyam tehát azoknak jelent tényleges segítséget, akik kötelezettségüket 162 forintos vagy afeletti árfolyamon vállalták.
Mindeközben a devizapiacot rég nem látott méretű hullámhegyek ostromolják. A svájci frank például március közepe óta nem volt olyan erős a forinttal szemben, mint tegnap. Az alpesi deviza árfolyama napközben 220 forint környékén is járt. Lapzártánk idején egy svájci frank 218,5 forintba került. Az euróért ugyanekkor 270,5 forintot adtak a nemzetközi piacokon, szemben a péntek délutáni 267,98 forintos árfolyammal. A közös fizetőeszköz egyébként egyáltalán nem szerepelt jól tegnap, a dollárral szemben kéthavi mélypontra esett, a svájci frankkal szemben pedig új történelmi mélypontot állított be. A távirati iroda értesülései szerint az eurót hétfőn az övezet stabilitási aggodalmai temették maguk alá. A lavinát a Fitch hitelminősítő indította el még pénteken a görög adósbesorolás egyszerre háromfokozatos rontásával.
A forint gyengülését szintén az euróövezettel szemben kialakult befektetői aggodalmak váltották ki, bár árfolyamában a múlt héten két alkalommal is átmeneti gyengülést okozott a devizaadósok törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a banki különadó kivetésének meghosszabbításáról szóló hír – adta hírül az MTI.
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője lapunknak arról beszélt, hogy a svájci frank erősödése valószínűleg folytatódik majd. Ennek egyik oka az, hogy az eurózónából, főképp Görögországból, Spanyolországból és Olaszországból érkeztek rossz hírek, amelyek megingatták a befektetők közös fizetőeszközökbe vetett bizalmát. Mint mondta, a forint az euró nyomában jár, így előreláthatólag a közös devizához képest nem várható jelentős elmozdulás, ám a svájci frank erősödni fog a magyar fizetőeszközhöz képest. Tegnap egyébként a régiónk többi devizájánál is rosszabbul teljesített a forint, ám ennek oka Suppan szerint nem határozható meg egyértelműen.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.