Melis Antal végleg letette a lapátot

Ötvenegy év egy sportág bűvöletében – még kimondani is hosszú idő. Márpedig az 1968-as, mexikóvárosi olimpia ezüstnégyesének tagja, a harmincháromszoros felnőtt magyar bajnok Melis Antal ennyi ideig volt napi kapcsolatban választott sportágával, az evezéssel. A napokban életműdíjjal jutalmazott, sportolóként és edzőként is Csepelhez kötődő sportemberrel megpróbáltuk a sikerekben és gondokban egyaránt gazdag fél évszázadot áttekinteni.

Jocha Károly
2011. 06. 17. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vékony legényke voltam, szüleim gyógytornára járattak – emlékezett Melis Antal. – Elég későn, tizennégy éves koromban kitaláltam, hogy kajakozni szeretnék, apám el is vitt az evezősökhöz. Zoli öcsém egy évvel fiatalabb és egy fejjel magasabb volt nálam. Így – ritka kivételként – két hét próbaidőre vettek fel. Aztán a szorgalmamnak köszönhetően egy év alatt odáig jutottam, hogy megkérdezték, kivel szeretnék evezni. Bekerültem a bajnoki címet nyert serdülő nyolcasba is, s végleg megindultam felfelé.
– Egészen az olimpiai ezüstöt szerzett négyesig. Simán ment?
– 1966-ban három hónapig szívizomgyulladás miatt pihennem kellett, ráadásul a későbbi rivális négyes (Lucsánszky László, Czakó Csaba, Sarlós György, Csermely József – a szerk.) 1967-ben a világbajnoki negyedik helyezést követően Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Így tényleg semmi nem szólt a változtatás mellett. Ám a hajrára összeült egy másik négyes is (Pályi András, Romvári László, Melis Antal és Zoltán – a szerk.), akiket elkezdtek versenyeztetni. Bár mi jöttünk ki jobban, végül összekeverték a két négyest, így lett Mexikóvárosban második a Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal összetételű kvartett. Meggyőződésem, hogy a másik egység sikerrel szerepelt volna a kormányos négyesek mezőnyében, de az akkori sportpolitika ezt nem akarta.
– A moszkvai olimpia évében, 34 évesen visszavonult. Későn vagy korán?
– Az evezés nem a kamaszok sportja! Simán benne kellett volna ülnöm az olimpiára kijutott nyolcasban, de a fiatalítás áldozata lettem. Mivel már szakedzői képesítést szereztem, másnaptól edzősködtem. Egy évvel később pedig én lettem a vezetőedző és a szakosztály igazgatója is egy személyben.
– E kettős feladatot harmincegy év után, idén áprilisban mondta le végleg. Miért?
– Büszke lehetek a csepeli evezősökre, hiszen a klubok pontversenyét huszonkilencszer mi nyertük. Sajnos a két második hely egyike éppen tavaly jött be, mivel a sokkal több versenyzőt vízre küldő győriek megelőztek bennünket. Ráadásul megszűnt a Csepel SC, ezért a megmaradás érdekében önállóvá kellett válnunk. A minimális támogatás mellett egyre nagyobb szerepe lett a tagdíjaknak és az egyéb bevételeinknek. Az evezés egyébként is költséges sport, a versenyhajóink három-négyszer drágábbak, mint a kajakosoké. Ezért is lenne rendkívül fontos, hogy legalább egy magyar egység kijusson a londoni olimpiára, mert ellenkező esetben még kevesebb központi pénzre számíthat a sportágunk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.