Vékony legényke voltam, szüleim gyógytornára járattak – emlékezett Melis Antal. – Elég későn, tizennégy éves koromban kitaláltam, hogy kajakozni szeretnék, apám el is vitt az evezősökhöz. Zoli öcsém egy évvel fiatalabb és egy fejjel magasabb volt nálam. Így – ritka kivételként – két hét próbaidőre vettek fel. Aztán a szorgalmamnak köszönhetően egy év alatt odáig jutottam, hogy megkérdezték, kivel szeretnék evezni. Bekerültem a bajnoki címet nyert serdülő nyolcasba is, s végleg megindultam felfelé.
– Egészen az olimpiai ezüstöt szerzett négyesig. Simán ment?
– 1966-ban három hónapig szívizomgyulladás miatt pihennem kellett, ráadásul a későbbi rivális négyes (Lucsánszky László, Czakó Csaba, Sarlós György, Csermely József – a szerk.) 1967-ben a világbajnoki negyedik helyezést követően Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett. Így tényleg semmi nem szólt a változtatás mellett. Ám a hajrára összeült egy másik négyes is (Pályi András, Romvári László, Melis Antal és Zoltán – a szerk.), akiket elkezdtek versenyeztetni. Bár mi jöttünk ki jobban, végül összekeverték a két négyest, így lett Mexikóvárosban második a Melis Zoltán, Sarlós György, Csermely József, Melis Antal összetételű kvartett. Meggyőződésem, hogy a másik egység sikerrel szerepelt volna a kormányos négyesek mezőnyében, de az akkori sportpolitika ezt nem akarta.
– A moszkvai olimpia évében, 34 évesen visszavonult. Későn vagy korán?
– Az evezés nem a kamaszok sportja! Simán benne kellett volna ülnöm az olimpiára kijutott nyolcasban, de a fiatalítás áldozata lettem. Mivel már szakedzői képesítést szereztem, másnaptól edzősködtem. Egy évvel később pedig én lettem a vezetőedző és a szakosztály igazgatója is egy személyben.
– E kettős feladatot harmincegy év után, idén áprilisban mondta le végleg. Miért?
– Büszke lehetek a csepeli evezősökre, hiszen a klubok pontversenyét huszonkilencszer mi nyertük. Sajnos a két második hely egyike éppen tavaly jött be, mivel a sokkal több versenyzőt vízre küldő győriek megelőztek bennünket. Ráadásul megszűnt a Csepel SC, ezért a megmaradás érdekében önállóvá kellett válnunk. A minimális támogatás mellett egyre nagyobb szerepe lett a tagdíjaknak és az egyéb bevételeinknek. Az evezés egyébként is költséges sport, a versenyhajóink három-négyszer drágábbak, mint a kajakosoké. Ezért is lenne rendkívül fontos, hogy legalább egy magyar egység kijusson a londoni olimpiára, mert ellenkező esetben még kevesebb központi pénzre számíthat a sportágunk.
Vitályos Eszter: Magyarország az élen fog járni a károk helyreállításában