Nehéz idők nehéz döntései

Több mint egymillió hitelszerződést érintő kompromiszszum jött létre tegnap a kormány és a bankszövetség között. A tét csaknem négyezermilliárd forintnyi, devizában felvett, lakáscélú jelzálogkölcsön törlesztési nehézségeinek enyhítése és csaknem százezer bajba jutott adós feje fölé a tető biztosítása. A családok tízezreinek életét tönkretevő adósságcsapda kialakulásáért az utóbbi években nem vállalta a felelősséget senki. Sem a pénzügyi felügyelet korábbi vezetői, sem a jegybank, sem pedig a szocialista–szabad demokrata kormányok pénzügyminiszterei, holott a hitelfolyamatok nyomon követése és a vészharang kongatása elvileg mindhárom intézménynek kötelessége lett volna.
A pénzintézetek állami felügyeletének évekig tétlenkedő vezetőjét Bajnai Gordon tavaly magas állami kitüntetéssel jutalmazta, a jegybank energiáját az elnök ciprusi offshore ügyleteinek magyarázgatása kötötte le, most pedig az ötvenmillióba kerülő hétpálcikás, forradalmian új embléma tervezése volt a legidőszerűbb feladatuk. Ami pedig az eladósodási időszak pénzügyminiszterét, Veres Jánost illeti: ő adósságügyekben általában nem emlékszik semmire, a hitelcsapda felszámolása helyett egyébként is leginkább azon ügyködött, hogy az Európai Bizottságban biztos lehessen belőle, majd miután ez nem jött össze, a londoni újjáépítési bank alelnöki posztjáért küzdött – mindhiába.
A problémát súlyosbította, hogy a felelősség elől szintén elmenekülő Gyurcsány Ferenc kabinetjeinek elhibázott gazdaságpolitikája olyan magasra tornázta fel az ország kockázati besorolását, hogy a pénzintézetek tényleg csak egyre drágábban kaptak külföldről hiteleket, amelyeket már addig is borsos felárral közvetítettek magyar kuncsaftjaiknak. A felzárkózási pályáról letért ország devizában eladósodottjainak a 2008-ra, majd 2010-re ígért euróbevezetés reménye is elúszott, maradt a végeláthatatlan, egyedül vállalandó árfolyamkockázatuk.
Kormányváltás után az egyenleg a következőképp festett: az erős svájci frank miatt a lakosságnak már több volt a tartozása, mint a megtakarítása, a hitelek egyharmadának törlesztése késedelemben volt, tízezrek álltak a kilakoltatás szélén, miközben a bankok épp a nem fizető adósokra (is) hivatkozva leállították a vállalatok finanszírozását. A lakásárak eközben 15-20 százalékkal estek, a legproblémásabb megyékben – Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád, Komárom-Esztergom – szinte eladhatatlanná váltak az ingatlanok. Az állam pénzügyi túlélésének érdekében be kellett vetni a bankadót, a bajba jutott lakosság túlélése érdekében pedig a kilakoltatási moratóriumot, vélhetőleg egyik sem javította a kormány és a bankszövetség kapcsolatát.
Az ötpontos megállapodás egy nehéz időszak tisztes kompromisszuma, amely nem vállalhatott többet, mint menteni a még menthetőt. Az árfolyamok rögzítése 2014 végéig lehetőséget ad az adósoknak, hogy rendezzék soraikat, a moratórium feloldása bezárja a kiskaput azok előtt, akik ezzel visszaélve nem fizették a törlesztőrészleteket, noha megtehették volna. Az otthonvédelmi hiteltámogatás segítséget nyújthat a lakásukat kisebbre cserélőknek, a nemzeti eszközkezelő bevonásával pedig a legeladósodottabbak legalább bérlőként lakásukban maradhatnak. A kényes egyensúlyt mutatja, hogy a nem fizető hitelesek ingatlanjai sem kerülhetnek egyszerre kalapács alá (ezért kellett kialkudni az eladási kvótát), mert így pár hónap alatt összeomlana az ingatlanpiac, zuhannának az árak, és egy újabb csapda alakulna ki.
Sok részlet még tisztázatlan, egy azonban biztos: a devizahitelek futamideje miatt a gondok még legalább öt-hat évig meghatározzák a gazdaságpolitikai tervezést.