Művészfilmnek azt tartjuk, ami nagyon durvára vagy nézhetetlenül tragikusra sikerült. Legyen irgalmatlan. Valami furcsa okból ezt várjuk a művészettől. Lackfi János írásaiban irgalom van. Nem hallgat az élet tragikumáról, csak máshogy formálja meg. Az olykor már irritáló általános cinizmus helyett finom, szeretetteljes gúnnyal, afféle empatikus évődéssel. Lackfit olvasva rájön az ember, más írók mennyire hajlamosak szociális érzékenységből kiválasztott hőseiket a műveikben szimplán csak tovább kínozni, hajlamosak a rövidebb (s paradox módon a könnyebb) utat választani; kihagyják szövegvilágukból a kegyelmet. Lackfi nem ezt teszi, a rögösebb utat választja, lépten-nyomon megáll a szélén, és kötözgeti félig agyonvert karaktereit, s míg beszél hozzájuk és róluk, végül általában elvezet a katarzisig.
A legnehezebb kabát című kötetben egyszerűen csak minden ízében pontosan bemutatja egy-egy figuráját, de nem él vissza az élet tragédiájával. Úgy tekint rá, mint kötelező velejáróra, ostoba dologra. Az Élő hal című kötet versei szintén ezt a felfogást domborítják. Azt sugallják: a bornírt emberi létezés színpalettája mégiscsak szivárvány a maga apróságaival és mágiájával, és mindez már-már önmagában is kegyelem. Mindkét könyv minden lapján ott az érzet és a tanulság: még a legzártabb világokról is kiderül, ajtajuk nem zárt.
A versek nyelvi megformáltsága Kosztolányit juttatja az olvasó eszébe, de ahogy a gigászi elődnél, Lackfi Jánosnál is néha szinte túlzásba hajlik a színgazdagság. Mintha Hrabal Pepin bácsiját hallgatnánk, aki zubogó kerti csapként ontja magából a szavakat, burjánzó és egybeolvadó mondatsárkányokat ereget ébredéstől elalvásig. Olykor felmerül, hogy bizonyos szakaszokat, felütéseket talán meg lehetett volna oldani egyszerűbben is, kevesebb zsonglőrködéssel. De miután átvesszük az író gondolatainak ritmusát, már inkább szimplán hálát érzünk a szavak tűzijátékáért – balzsam ez televíziótól és internettől megfáradt léleknek. Afféle wellnesshétvége, sópakolás az információdömpingben túlműködő elmének, mégpedig a közép-európai idegrendszer rezonanciájára hangolva.
Gyomortáji hasonlattal: ha Hrabal világa olyan, mint a knödel pörkölttel és egy pofa sörrel, akkor Lackfié tejfölös csirke galuskával és savanyú uborkával, könnyű, de becsapós fehér fröccsel.
(Lackfi János: A legnehezebb kabát, Helikon Kiadó, 2011. Lackfi János: Élő hal, Helikon Kiadó, 2011.)
origo.hu
Visítva, röhögve vesznek búcsút David Pressman amerikai nagykövet-aktivistától a mémgyártók
