Nem is lehetett kétséges: Mark Romanek és Isiguro Kazuo együttműködése csak valamilyen rendkívülit eredményezhetett. Romanek korábban olyan popikonoknak készített videoklipet, mint Madonna, Michael Jackson, Johnny Cash. Isiguro pedig brit állampolgárként vált az évszázad jelentős szigetországi írójává, aki Man Booker-díjat kapott a Napok romjai című lenyűgöző, a világháború utáni Nagy-Britanniában játszódó regényéért. Két remek elme, két különböző világnézetet képviselnek, ám egyaránt értenek az atmoszférateremtéshez, találkozásuk eredménye pedig egy olyan film lett, amelynek története elsőre talán nehezen képzelhető el, ám annál katartikusabb élményhez vezet.
A Ne engedj el első ránézésre egy roppant hangulatos, ötvenes évek Nagy-Britanniájában játszódó film, amelyben intézeti kisgyerekek mindennapjaiba kapunk betekintést két lány és egy fiú barátságán, majd szerelmén keresztül. A gyermeki élmények (az első csók, féltékenység, irigység) idilli közegébe valószínűtlenül gyűrűzik be a szervkereskedelem témája, ami túl futurisztikus a viktoriánus épületekhez és a XX. század közepi konvencionális Angliához. És mégis: ez a teljesen képtelen motívum teszi egészen különlegessé a mozit, amely végeredményben a történelmi dráma és a fantasztikus film páratlan elegyét alkotja.
A történet szerint az orvostudomány fejlődésével radikálisan megnő az emberek várható élettartama, amennyiben megfelelő donorok biztosítják a legfontosabb szervek utánpótlását. A törvényesség keretei között a donorkereskedelem virágzó iparággá fejlődik: egy bentlakásos iskolában olyan gyerekeket nevelnek, akiknek az a végzetük, hogy felnőve szerveik szolgálják mások hosszú életét. A főszereplő fiatalok élete és kapcsolata a gondtalan gyerekkor után a küldetés és annak pszichés hatásai miatt örökre megváltozik.
És a film melodrámai és történelmi vonatkozásai után a szervkereskedelem-cselekményszálnak köszönhetően egyszeriben létkérdéseket feszegető pszichológiai-filozófiai értekezéssé válik.
Egy ilyen bizarr elképzelés aligha működne a Romanek–Isiguro kollaboráció nélkül. Így viszont a Ne engedj el a szárnyaló fantázia és az érzelmek lélektani hatásainak valószínűtlen, leleményes ábrázolása lett. A fantasztikum ráadásul mindvégig a szavak és a gondolatok szintjén mozog, így a mozitrükkökkel megspékelt sci-fi helyett végső soron megmarad tradicionális melodrámának. Nem kétséges: a kiváló alapanyagból értő kezek között az elmúlt évek egyik legemlékezetesebb és leghangulatosabb brit filmje született meg.
(Ne engedj el. Színes, feliratos, brit–amerikai film, 103 perc, 2010. Rendező: Mark Romanek. Forgalmazó: Budapest Film.)
origo.hu
Hadházy Ákos: Magyar Péter fél egy választási vereségtől
