Színek és formák Debrecenből

Többféle szempont szerint szerveződnek a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége kiállításai a székházban lévő galéria, a Nemzeti Táncszínház galériája, az Árkád Galéria tereiben. A cél azonban ugyanaz: különböző  merítések révén a kortárs magyar művészetről alkotható képünk kiteljesítése.

Nem kis vállalkozás ez, hiszen a magyar képzőművészeti élet jellegzetessége hosszú idő óta, hogy az értékeknek mindig csak egy kis töredéke kerül a figyelem középpontjába. Ennek pedig elsősorban a vidéki műhelyek látják a kárát. Hasonló a helyzet Debrecennel is, amely mostanában a Modem példamutató munkájával hívja fel magára a figyelmet, de ahol már a hatvanas években felépült a művésztelep, s elindult az országos nyári tárlat. A sokszorosító grafikának például a rézmetsző diákok révén több mint kétszáz éves hagyománya van, amelyet a Grafikusművészek Ajtósi Dürer Egyesülete folytat. Az örökség másik rétegét jelenti a régió gazdag népművészeti öröksége, amely, mint Madarászné Kathy Margit és Kányási Holb Margit textiljei mutatják az MKISZ galériájában, mind motívumvilága, mind anyagai, technikai megoldásai révén inspiráló erőt jelent a kortárs alkotók számára.
Sajátos, szoros kapcsolatot jelent a városban élő művészek munkássága között a természet, az univerzum törvényei, másrészt a mítosz, a mese és a lélek mélységei iránti figyelem, elmélyülés is. A történelem előtti idők mélyére hívja-viszi nézőjét Burai István festménye az indiai mitológia motívumait idézve, Horváth István az élet, a természeti erők alapmozgását jelképező spirális formából kiindulva keresi a szellemi-esztétikai mozgások lehetséges irányait, Makoldi Sándor pedig szelíd iróniával átszínezve A váci csodaként mutatja meg, hogyan lehetséges a világ keletkezésének és a magyar eredetmonda alapmotívumainak találkozása a meditáció, az idő mélységes mélyében való megmerülés révén.
Mintha csak Bartókra, Kodályra és Lajtára, a zenei anya- vagy éppen ősnyelv és a XX. századi zenei formanyelv három nagy magyar ötvözőjére utalna ez a festmény, példaként hozva a zenét arra a szellemiségre, amely felé fordulva a kiállítás jó néhány alkotója dolgozik. Például Győri László szobrászművész, a három zeneszerzőt valóban – szimbolikusan – megidéző fém kisplasztika alkotója. Rozsdamentes acél és high-tech vagy rusztikus, fából faragott tömbök? – kérdezhetné a néző, Győri negyedik művét a Tao az út című plasztika láttán, ha nem érezné, hogy a vagy szócska helyett a mondat érvényes kötőszavának az és kívánkozik, amely megsokszorozza az értékeket.
(Színek és formák Debrecenből, MKISZ galériája, június 23-ig.)