Az iráni atomprogram békés célokra nem alkalmas
Szaár emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség is megerősítette: az iráni atomprogram nem felel meg a békés célú felhasználás feltételeinek. Ezt az értékelést azonban – mint fogalmazott – az iráni vezetés figyelmen kívül hagyta.
Az irániak kigúnyolták ezeket a következtetéseket, és minden további nélkül nyitottak egy új létesítményt
– mondta. A közmédiának adott válaszában kitért arra is, hogy a mostani háború során Irán több száz halálos áldozatot követelt, ám – hangsúlyozta – ennek oka a teheráni rezsim szándékos katonai agressziója.
Amíg Izrael az iráni nukleáris program létesítményeit, rakétakilövő egységeket, továbbá katonai létesítményeket támad, addig az irániak folyamatosan és szándékosan civil célpontokat céloznak
– figyelmeztetett. Szaár ezt háborús bűncselekménynek nevezte, és hozzátette:
Voltak halálos áldozataink, mindegyikük civil, ugyanakkor a légvédelmünk segítségével meg tudtuk akadályozni, hogy több halálos áldozat legyen.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!