Addig nem ismert méretű szenvedéssel és borzalommal járt az első világháború. A világégés azonban nemcsak a katonai és gazdasági erőket, hanem a társadalmak erkölcsét is felemésztette. A háborús vereség pedig nemcsak kapitulációhoz és megalázó békefeltételekhez vezetett, hanem politikai forradalmakhoz és társadalmi összeomláshoz is. Közép- és Kelet-Európában egymás után döntötték le trónjukról a Romanovokat, a török szultánt, a Hohenzollern-házat és a Habsburg-dinasztiát. A keleten 1917-ben megjelenő bolsevizmus és a nyomában járó vörösterror felütötte fejét a vereséget szenvedett országok közül Magyarországon is, és az Oroszországban ismert ellenforradalmi megtorlás sem maradt el.
A marxista–leninista ideológia a forradalom természetes velejárójának tekintette a tömeges terrort. A gyakorlati alkalmazás nem váratott magára sokáig: 1917 decemberében alapította meg Feliksz Dzerzsinszkij a Csekát, az NKVD és a KGB elődjét. A szovjet vörösterrort hivatalosan 1918. szeptember 3-án jelentette be Lenin, mivel pár nappal korábban merényletet kíséreltek meg ellene. „Elrettentő példa kell. Föl kell akasztani, hogy lássák az emberek, legalább száz kulákot, pénzeszsákot” – adta parancsba a forradalom vezetője.
Salamon Konrád történész (ELTE BTK) a vörösterror eszmei hátterét összefoglaló, a Rubiconban megjelent írásában idézi Lenin koncentrációs táborok felállítására vonatkozó sorait és Zinovjev beszédét, amelyben ez áll: „Csak úgy győzhetjük le ellenségeinket, ha megvan a magunk saját szocialista terrorja.”
„A vörösterror a hatalomra jutott proletár osztály elszánt, erőszakra is kész akaratának intézményes formája” – ezt már Lukács György írta 1919-ben, amikor igazolni próbálta az év tavaszán puccsal hatalomra jutott, szovjet példát másoló Tanácsköztársaság politikai alapon gyakorolt erőszakát. Maruzsa Zoltán történész (ELTE BTK) azonban korábbra megy vissza. Állítása szerint a magyarországi forradalmi erőszak első áldozata gróf Tisza István egykori miniszterelnök volt, akit 1918. október 31-én gyilkoltak meg. A jogállam szándékos lerombolása vezetett oda – mondja –, hogy a háborús szörnyűségek, a szélsőséges politikai nézetek és a kétes egzisztenciák összekeveredéséből a forradalmi terror veszélyes elegye keletkezett.
A Tanácsköztársaság első, 1919. március–áprilisi rendeletei között határozott a statáriumról és a politikai ítéleteket hozó forradalmi törvényszékek felállításáról. Hogy az országot „áterőszakolhassák a kommunizmusba”, a proletárdiktatúra magyarországi működtetői is szerveket és szervezeteket alapítottak a megfélemlítés céljából. 1919. március 26-án hozták létre Jancsik Ferenc vezetésével a Vörös Őrséget, amely a Tanácsköztársaság karhatalmi rendőrsége volt, politikai osztályát pedig Korvin Ottó vezette. (Érdekesség, hogy a kommün bukása előtt néhány nappal Rákosi Mátyást bízták meg a széteső Vörös Őrség újraszervezésével.)
Április 20-án szervezték meg a Front Mögötti Bizottságot, amelynek élén a teljhatalommal felruházott Szamuely Tibor állt. Cserny József Lenin-fiúk nevű terrorcsoportja – amely csak a Kommunisták Magyarországi Pártjától fogadott el parancsokat – a Batthyány-palotában rendezkedett be, amelyre felírták: „A forradalmi kormányzótanács terrorcsapata.” 1919 nyarán a proletárdiktatúra már politikai túszokat szedett, és rendszeres volt a megölt politikai ellenfelek holttesteinek Dunába dobása is. A Tanácsköztársaság első napjától jellemző kilengések és túlkapások mellett legalább annyira hétköznapi jelenség volt a tudatos és szervezett terror.
Az országszerte önkényeskedő húsz fővárosi és vidéki kommunista terrorcsoport tetteivel szemben a központi hatalom elnézőnek bizonyult. A Lenin-fiúkat ugyan hivatalosan feloszlatták, de Kun Béla szárnyai alatt tovább alkalmazták őket mint politikai nyomozókat. Vezetőjük, Cserny József nemcsak vadállati ösztöneiről, hanem a polgársággal szembeni osztálygyűlöletéről és bizonyos rasszista nézeteiről volt ismert. A többek között a Duna menti, Sopron megyei ellenforradalmat, valamint a dunántúli vasutassztrájkot leverő Szamuely pedig ezt mondta győri beszédében: „aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Most szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsoáziát!”
Bár Kun Béla 1932-es visszaemlékezésében úgy vélte, hogy „a forradalmi terror sajnos nem volt szervezett”, Váry Albert főügyész 1921-ben mégis összesen 590, a forradalmi törvényszék által elrendelt kivégzést számlált össze, amely számban nincsenek benne a „jogi” eljárás nélkül kivégzettek, a fronton megtizedeltek és az „eltűnt” személyek. A hónapokig tomboló vörösterror nyomán gyűlölet és revánsvágy halmozódott fel a társadalomban – mondja Maruzsa, a megfélemlítés és a tudatosan kiélezett „osztályellentétek” lényegében kiprovokálták a fehérterrort – teszi hozzá Salamon. Abban pedig mindketten egyetértenek, hogy az 1919 augusztusától 1920 novemberéig tartó megtorlást el kell választani a politikai és társadalmi ellenforradalomtól, és érdemes megfigyelni, hogy a fehérek bosszúhadjárata ott volt a legerősebb, ahol azt megelőzően a vörösterror a legagresszívabban mutatta ki foga fehérét.
Elsőként Prónay Pál szervezte meg tisztekből álló különítményét a szegedi ellenforradalmi kormány engedélyével. Ez 160 főről rövidesen 1500 főre nőtt, és főleg a Dunántúlon végzett „tisztogató akciókat”. „Horthy nem mert gátat vetni a büntetőexpedícióknak, melyek a zsidósággal való alapos leszámolást tűzték ki célul” – írta naplójába a különítményparancsnok, hozzájárulva ezzel ahhoz a hamis képhez, mintha az ellenforradalom zsidóellenes pogrom lett volna. Héjjas Iván Kecskemét környékén szervezett 50-60 fős különítményt, amely 1919 novemberében beolvadt Prónay csapatába. Noha a pártállami történetírás által kiemelt események – például hogy Prónay több településen tartott heccelő beszédet a zsidóság ellen, módszereire pedig a brutalitás volt jellemző, a Héjjas-féle különítmény Orgoványban követett el túlkapásokat, Ostenburg-Moravek Gyula csendőrökből álló csoportja pedig meggyilkolta Somogyi Béla és Bacsó Béla baloldali újságírókat – azt sugallták, hogy az ellenforradalom fékevesztett vérengzést vitt véghez 1919–20-ban, a központi hatalom megszilárdulása után azonnal feloszlatták a fegyveresek csoportjait.
Az ellenforradalom alatt 15 ezer embert tartóztattak le, akik közül hétezret ítéltek el jogerősen, a kivégzettek száma több száz volt. 1919. december 18-án a Margit körúti fogházban végezték ki Cserny Józsefet és tizenhárom társát, Szamuely Tibor tisztázatlan körülmények között halt meg a magyar–osztrák határon 1919 augusztusában.
Az 1919-es vörös- és fehérterror történetével foglalkozik csütörtökön az Ősök tere. Az adás időpontja a Hír Tv-ben: csütörtök 22.30, szombat 15.30 és szerda 16.05.
origo.hu
Lánczi András: Na és mi van akkor, ha Magyar Péter csak egy egyszerű stróman?
