Júliusban megkezdődik a 97 ezer amerikai katona kivonásának első üteme Afganisztánban – közölték amerikai kormányforrások. Az erről szóló döntést és a részleteket ma jelenti be Barack Obama amerikai elnök. Információik szerint ez 3000–5000 fős csökkentést jelent, amit a tél beálltáig egy további ötezres kivonás követne – írta az MTI. A BBC információi szerint az afgán biztonsági erők 2014-re lesznek képesek ellátni feladataikat, ekkor a NATO teljes egészében átadja az ellenőrzés jogát nekik. Bin Laden likvidálása óta nagy nyomás nehezedik Obamára, hogy vonja ki az amerikai egységeket Afganisztánból. Carl Levin, a szenátus fegyveres testületeket felügyelő bizottságának demokrata párti elnöke azt indítványozza, hogy az év végéig 15 ezer amerikai katonát vezényeljenek haza.
A tervet Obama azután hozza nyilvánosságra, hogy konzultált David Petraeus tábornokkal, az Afganisztánban harcoló amerikai és NATO-erők parancsnokával. A témával kapcsolatban a washingtoni szenátus külügyi bizottságában tegnap lapzártánk után meghallgatták Hillary Clintont. Az amerikai külügyminiszter és Obama között korábban voltak ez ügyben nézeteltérések, és a Demokrata Pártban is többen sürgetik a kivonulást. Robert Menendez New Jersey-i demokrata szenátor nemrég arról beszélt, teljesen felesleges havi tízmilliárd dollárt költeni a lázadók elleni harcra, mert egy kidőlt tálib helyére azonnal ott terem egy másik.
Menczer Tamás: Hazudós vagy, Peti! - videó