Egy orosz férfi várható átlagéletkora (59 év) majdnem húsz évvel rövidebb, mint Európa nyugati részén. De átlagosan két évtizeddel él tovább férfi honfitársainál egy orosz nő is. A halálozási listák élén az elsősorban az alkohol kiváltotta problémák állnak. Nem véletlenül, hiszen egy átlagos orosz polgár 18 liter tömény szeszt fogyaszt évente, miközben az ENSZ jelentése szerint évi 8 liter fölötti alkoholfogyasztás is a lakosság számottevő degradációjához vezet. A hivatalosan bejegyzett alkoholisták száma csaknem ötmillió, míg a rossz minőségű alkohol miatt évente nagyjából 40 ezer ember veszti az életét.
Az év elején az orosz kormány ezért a túlzott alkoholfogyasztás visszaszorítására irányuló kampány újabb hullámát indította el. Ennek jegyében erőteljes felvilágosító propaganda folyik, megpróbálják kiszorítani a törvénytelen gyártókat a piacról, tovább szűkítik a reklámozás lehetőségeit, javítják az alkoholbetegek ellátásának minőségét is, s megszabták fél liter vodka minimális árát is. Ez a 89 rubel (mintegy 630 forint) még mindig keveseket tart vissza, hiszen egy átlagfizetésből nagyjából 170 üveg vodkát lehetett kapni.
A kormány azonban nem adja fel a harcot. Ha kis lépésekben is, de folyamatosan szigorítja a szabályozást. A napokban például a duma által elfogadott törvény a tömény italokkal egyenlő elbánásban részesíti a bort és a sört is. Így fogyasztásuk tilos lesz nemcsak a közintézményekben, de a közterületen is. Immár ezen italok árusítása is megszűnik este 23 órától reggel 8-ig, s néhány kivételtől eltekintve mindenhol tilos lesz az alkohol reklámozása is. Ezen szabályozás alá esik minden olyan ital és étel is, amelynek etil-alkohol-tartalma meghaladja a 0,5 százalékot. Eddig alkoholterméknek a 1,5 százalékos határon áteső áruk számítottak. Szigorítják a termékek engedélyezési eljárását is.
Az európai korlátozásokat öszszegyűjtő szabályozás egyértelműen jó irányba mutat, ám sokan megjegyzik, hogy a törvények szigorúságát a végrehajtás lazasága kompenzálja. Mások arra mutatnak rá, hogy a törvény ereje önmagában kevés, s a vasszigor a skandináv országokban is a feketepiac szélesedéséhez vezetett.
A kormány megvédte volna a Római-partot az árvíztől, de Karácsonyék elutasították