Július 9-én csatlakozott a nemzetek közösségéhez a Dél-Szudáni Köztársaság. Külföldi közjogi méltóságok érkeztek a fővárosba, Dzsubába, hogy megtekintsék az új ország zászlajának felvonását és az első elnök, Salva Kiir Mayardit beiktatását. Emlékezetes és érzelmekkel teli nap volt ez Dél-Szudán több mint nyolcmillió lakosa számára. Januárban történelmi népszavazáson döntöttek úgy, hogy elszakadnak Szudán többi részétől. Köszönhetően az észak- és dél-szudáni vezetőknek, mindez békésen zajlott le. Az új nemzet születésének azonban nagy ára volt. Elképesztően sokan vesztették életüket vagy kerültek el otthonukról a 21 évig tartó polgárháborúban, amely csak 2005-ben ért véget.
Dél-Szudán a megszületésének napján a világ összes elismert fejlődési mutatójában majdnem a rangsor legalján helyezkedik el. A statisztika igazán megszégyenítő. Itt van az anyák legnagyobb halálozási aránya. A nők közötti írástudatlanság meghaladja a 80 százalékot. Lakosságának több mint fele kevesebb mint napi egy dollárból étkezik, ruházkodik és lakik. Kritikus kérdés a szegénység, a közbiztonság és infrastruktúra hiánya, amellyel az új kormánynak szembe kell néznie.
Jómagam 2007-ben találkoztam a kihívások mértékével, amikor először látogattam el Dél-Szudánba, amely 620 ezer négyzetkilométernyi területén mindössze 100 kilométer hosszú aszfaltozott úttal rendelkezik. A növekvő erőszak, a civil lakosságot érő sérelem és a humanitárius szenvedések kockázata nagyon is valós. Ugyanakkor Dél-Szudán számos lehetőséggel rendelkezik. Jelentősek az olajkészletei, hatalmas területű megművelhető szántófölddel rendelkezik, az ország közepét pedig átszeli a Nílus: mindezekkel virágzó és önfenntartó ország lehet, amely biztonságot, szolgáltatásokat és munkát adhat lakosságának. Dél-Szudán egyedül azonban nem lesz képes ezeknek a kihívásoknak megfelelni és lehetőségeit sem lesz képes kiaknázni. Partnerségre lesz szükség, egy teljes körű és folyamatos elkötelezettségre a nemzetközi közösség és különösen Dél-Szudán szomszédjai részéről.
Az első és legfontosabb lépés az, hogy Dél-Szudán új vezetői felvegyék a kapcsolatot a kartúmi vezetéssel. Az erős és békés kapcsolat Észak-Szudánnal elengedhetetlen. Mindkét ország számára elsődleges, hogy létrejöjjön egy megállapodás a közös határról, létrejöjjenek fenntartható kapcsolatok annak érdekében, hogy mindkét állam részesüljön a régió olajbevételeiből, valamint határokon átívelő megállapodás szülessen az őket összekötő erős történelmi, gazdasági és kulturális kötelékekről. A Dél-Kordofánban és Abyeiben tapasztalható instabilitás feszültté tette észak és dél kapcsolatát és a politikai retorikát is. Dél-Szudánnak közeledni kell többi szomszédja felé is. Az egész világon és különösen Afrikában a regionális partnerségek felé haladunk. Dél-Szudán a regionális kelet-afrikai szervezetek aktív részvevőjeként erősödni fog és tartós kereskedelmi és politikai szálakat építhet ki a kontinensen.
Végül Dél-Szudánnak közeledni kell saját népe felé is. Olyan intézményeket kell létrehoznia, amelyek képviselik az itt élő széles körű földrajzi és etnikai közösségek teljes spektrumát. Biztosítani kell a modern demokratikus állam alapjait: a szólásszabadságot, teljes politikai jogokat és befogadó intézményeket, amelyek a vidéki lakosságnak és a háborús konfliktusban érintett régiókban élőknek is előnyöket biztosítanak. A XXI. században a nemzetközi közösség egyre inkább felismeri a kormányok felelősségét állampolgáraik iránt, beleértve a politika és a demokratikus jogok védelmét is. Az észak-afrikai és közel-keleti népfelkelések megmutatták, mi történhet akkor, ha a kormányok érzéketlenekké válnak népük szükségletei iránt.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete elkötelezetten segíti Dél-Szudán kormányát abban, hogy feladatát teljesíteni tudja. Éppen ezért kezdeményeztem egy új ENSZ-missziót Dél-Szudánban, hogy segítsük felépíteni azokat az intézményeket, amelyek szükségesek az ország működéséhez. Július 9-én Dzsubában csatlakoztam a világ más vezetőihez, hogy megünnepeljük Dél-Szudán megszületését. Ám egy új nemzetnek legkevésbé arra van szüksége, hogy létrejöttének ünneplése után elfeledjék, s csak egy újabb válság miatt kerüljön újra a középpontba. A mi célunk az, hogy többet tegyünk, mint pusztán ünnepeljünk. Nemzetközi kötelesség a dél-szudáni emberek mellé állni akkor, amikor ők egy stabil, erős és virágzó nemzetet kívánnak építeni.
A szerző az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára
Megerőszakoltak és meggyilkoltak egy anyát Soroksáron