Ír tehetség fújta el Szellőt

Tizennyolc ország szerzett érmet az ankarai ökölvívó Európa-bajnokságon, tíz juttatott legalább egy versenyzőt a döntőbe. Mi, magyarok az első halmazba bekerültünk, a másodikba már nem. A tegnapi elődöntőben Szellő Imre pontozással kikapott az ír Joe Wardtól, így válogatottunk beállította a fél évszázaddal ezelőtti, visszafogott belgrádi Eb-eredményt, az egy bronzot. A tavalyi moszkvai csillogás után talán jókor, még a vb és az olimpia előtt jött a pofon.

A sors néha kegyetlen, itt van például Káté nagypapa, aki további három családtagjával akkor kelt útra Ankarába, amikor kiváló amatőr bokszolónk már kiesett az idei Európa-bajnokságról. „Mit csináltunk volna? Visszamondani már nem tudtuk a jegyet, esetleg átírathattuk volna Bakura az őszi vb idejére, de úgy vagyok vele, hátha oda is eljutunk.” Káté Gyula mint összesen hat világversenyes érem gazdája általában nem okoz csalódást a papának. Most azonban igen, mint ahogyan a teljes magyar válogatott sem brillírozott az Eb-n. A kontinensviadalok 1925 óta íródó történetében legutóbb 1961-ben Belgrádban fordult elő, hogy a mieinknek csak egy érem jutott, egy bronz Kajdi János révén. Tegnap a félnehézsúlyú (81 kg) Szellő Imre nemesebb fém megszerzését tűzte ki célul.
Ezt megtehette volna délelőtt a számos ankarai aranyművesnél. S ha már Ázsia, hamisíthatatlan bazárhangulat lengi át a török főváros régi negyedét. A fellegvárba viszont lehetetlen feljutni – a turistacsalogatónak nehezen nevezhető terepre a szemünk láttára öntötték a helyiek a hulladékot. S ahogy körbenéztünk, régen tartottak lomtalanítást… A helyi vadonatúj sportcsarnok viszont pár száz méterrel arrébb minden igényt kielégít.
Néhány válogatott az őszi bakui olimpiai kvalifikációs vb-re gondolva nem az első sorát hozta el az Eb-re. Ezért is kerültek ki összesen 18 országból a dobogósok, akik tegnap fényesíthették a medál színét. A négy, pontozók által is támogatott helyi törökből kettőnek sikerült, Oroszország megtartotta nagyhatalmi státusát, a többiek, hogy egy másik sportágból vegyünk kifejezést, a lepattanókat próbálták szedni.
Nekünk, magyaroknak egy esélyünk adódott, az íreknek kettő, de mivel a 64 kilós Raymond Moylette még délután bejutott a döntőbe, remélhettük, hogy a Szellőnél tíz évvel fiatalabb, 18 esztendős tehetség, Joe Ward az íratlan sportdiplomáciai szabályok szerint nem kap elvtelen támogatást. Ehhez képest a minimum kiegyenlített első menetet 4-2-vel vitte, rejtély, miért. Aztán viszont jól taktikázott, kettős fedezékből kiváló ütemben kontrázott, 11-4-re elhúzott, s végül 18-8-ra nyert. Eltúlzott arányban, de jogosan, így junior és ifjúsági világbajnoki címei után a felnőttek között is letette a névjegyét Eb-fináléjával.
Ez persze minket nem vigasztalt, Szellő Imrét különösen: „Mindent megpróbáltam, ütöttem lazán, ütöttem keményen, hajtottam, elfáradtam, de nem jött be semmi, az ír gyerek ezekkel a kajla visszaütéseivel többször eltalált. Lehet, hogy estére vagy holnapra már átalakul, de most még nem tudok örülni ennek az éremnek.”
Pedig Szellő mentette meg a magyarok becsületét. Egy éve Moszkvában azt hihettük, az arany-ezüst-bronz új sikerkorszak kezdete, most kiderült, nincs készen a csapat. Ankarában kevés babér termett, ki kell deríteni, miért.