origo.hu
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
Napsütötte völgylét. Július 22-től július 31-ig völgyidőszámítás kezdődik Kapolcson, Vigántpetenden, Taliándörögdön, Pulán, hisz ekkor tartják meg az idei, 21. Művészetek völgye fesztivált. A tíznapos kultúrzarándoklat a Tapolcai-medence Toscanájában a nyár elengedhetetlen tartozéka: nem létezik nélküle balatoni kiruccanás a nyár kellős közepén. A program, mint mindig, az idén is erős lesz. Templomi hangversenyekre, színházi előadásokra, könnyűzenei koncertekre kerül sor, Palya Bea saját udvarában látja vendégül a völgyjárókat. A kapolcsi Malomszigetet, ahogy az már megszokott, a Muharay hagyományőrző néptáncosok uralják majd, de Márta István fesztiváligazgató és csapata alternatív színházi találkozót is tervez, a programoknak a kapolcsi Gástya-árok melletti terményszárító ad majd otthont. A legautentikusabb hazai kézművesek, iparművészek árulják a fesztivál ideje alatt portékájukat, és persze tárt kapukkal-karokkal vár mindenkit a kapolcsi Kobuci-kert, ahol esténként a magyar népzenészek legjava húzza el a legszebb, legkarcosabb gyimesit, kalotaszegit, mezőségit.
Nyolcvanéves múltra tekint vissza a legnagyobb nyári színházi fesztivál, a Szegedi Szabadtéri Játékok. Hont Ferenc ötlete műfajteremtőnek számított a harmincas évek Magyarországán, az ilyesfajta tömegrendezvények szervezése ekkor még Európában is gyermekcipőben járt. A Dóm téren a püspöki hivatal és az egyetemi intézetek árkádsorai között felállított színpadon 1931. június 13-án mutatták be a Magyar passiót. 1940-ben a Szegedi Szabadtéri Játékok is pihenőre kényszerült: története csak 1959-ben folytatódhatott a Hunyadi János bemutatójával. Az azóta eltelt évtizedekben gombamód szaporodtak a nyári szabadtéri színházi fesztiválok, játékok. Szinte már az összes nagyobb hazai városnak, illetve különleges turisztikai látványossággal bíró településnek megvan a maga programkínálata.
Az 1997-ben alakult Szabadtéri Színházak Szövetsége a legnagyobb teátrumokat fogja össze: tagja az Esztergomi Várszínház, a Ferencvárosi nyári játékok, a Gyulai Várszínház, a Kisvárdai Várszínház, a Kőszegi Várszínház, a Szabad Tér Színház, a Szegedi Szabadtéri Játékok, a Szentendrei Teátrum, a Zalai nyári játékok és a Zsámbéki Nyári Színház. Ezek az időszaki fesztiválok mindig helyszínhez szabott előadásokat hoznak létre meghívott művészekkel, rendezőkkel. A produkciók közül csak néhány megy tovább az őszi évadban valamelyik kőszínházban. De akadnak olyan rendezvények is, amelyek nem tartoznak semmilyen szervezethez, és az előző évad színházi produkcióiból nyújtanak válogatást, ilyen a keszthelyi, a tihanyi nyári játékok, a nyíregyházi Vidor-fesztivál.
Gedeon József, a Szabadtéri Színházak Szövetségének elnöke elmondása szerint a szervezethez tartozó intézmények tavaly több mint negyven bemutatót, összesen négyszázhetven előadást tartottak. A programokat kétszázötvenezer néző látogatta meg.
– Szervezetünk fennállása óta egyértelműen gazdagodott ezeknek a fesztiváloknak a műsorkínálata – jelentette ki az elnök. – Mindegyik programsorozatnál elsődleges szempont a magas művészi színvonal. A programok gerincét a prózai és zenés színházi előadások alkotják, de zenei és táncos produkciókat is sokan építenek bele programkínálatukba. Az utóbbi évtizedben előtérbe kerültek a nagyközönséget vonzó, látványos produkciók. A prózai darabok pedig egyre érzékenyebbek a társadalmi változásokra, reflektálnak a mindennapi eseményekre. Nemcsak könnyed nyári kikapcsolódást nyújtanak tehát, ahogy sokan gondolják. A nyári színházi fesztiváloknak már kialakult a megszokott arculatuk, az emberek többsége pedig már tisztában van azzal, hogy hol mit kap a pénzéért – mondja Gedeon József.
A Gyulai Várszínházban, amelynek szintén Gedeon József a vezetője, minden évben nemzetközi Shakespeare-fesztivállal kezdik meg az évadot, ahol a legjelentősebb hazai és külföldi Shakespeare-előadásokat játsszák. Az idén két új bemutatóval készülnek: a Troilus és Cressidát Horváth Csaba, A vihar című darabból készült, Miranda című előadást Oskaras Korsunovas rendezésében tűzik műsorra.
A Szabadtéri Színházak Szövetsége fontosnak tartja a kapcsolattartást a határon túli színjátszással, az ottani irányvonalak hazai bemutatását. Még most is tart a Magyar színházak XXIII. kisvárdai fesztiválja, ahol felvidéki, kárpátaljai, újvidéki és erdélyi magyar társulatok mutatják be egy szakmai zsűri által az előző évadban legjobbnak ítélt darabjaikat. Az idén tizenhét társulat több mint harminc előadása látható a szakmai találkozón.
Óriási lehűléssel, szélviharokkal és jégesővel kezdődik a valódi ősz a hétvégén
Eva Kaili esete is azt üzeni Magyar Péternek: senki sem állhat a törvények felett
Megőrülnek örömükben a rajongók: Rúzsa Magdiékánál jön a következő
Rég jelentettek ilyet Magyarországon: ölt a medve
Nincs kegyelem, kivégzik a bajnok sportolót
Ez aztán a meglepetés: ki nem találná senki, ki most a legnépszerűbb fideszes politikus az interneten – Magyar Pétert is veri
Drámai üzenetet küldött az orosz külügy a Hezbollah vezetőjének megölése után
Ez történik a testeddel, ha szalonnát eszel
A fideszes politikus, aki laposra verte Magyar Pétert
Hatalmas demonstráció készül Párizsban a kegyetlenül megölt lány miatt + videó
Orbán Viktor: Brüsszelben reszkethetnek, jönnek a Patrióták
Lerántották a leplet Zelenszkij legújabb mutyijáról
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.