Negatív hangulatban és alacsony forgalom mellett zajlott tegnap a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) – összegezte a nap eseményeit a távirati irodának Mohos Imre, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője. A szakember véleménye szerint a budapesti börzén akkor lesz nagyobb a forgalom és az üzleti pezsgés, ha a nagy intézményi befektetők visszatérnek a parkettra. Úgy vélte, addig számottevő javulás nem várható.
Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője pedig arról beszélt, hogy a nemzetközi tendenciának megfelelően a BÉT-en is borús volt a hangulat. Ezt tetézte, hogy esett az olajár, valamint a JP Morgan a magyar papírok alulsúlyozását javasolta. – Délután a BÉT-en az árak némileg felfelé mozdultak, de ez csak az árcsökkenés mérséklésére volt elég – jegyezte meg Varjú Péter.
A Mol-papírok árfolyama 300 forinttal, 1,42 százalékkal, 20 900 forintra csökkent az ötmilliárd forintos forgalom mellett tegnap. Az OTP-részvények ára 57 forinttal, 0,99 százalékkal 5728 forintra esett, forgalmuk 4,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,20 százalékkal, 577 forintra gyengült, forgalma egymilliárd forint volt. A Richter-papírok 50 forinttal, 0,14 százalékkal, 36 200 forintra csökkentették az értéküket, a részvények forgalma 401 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 46,978 millió forintos forgalom mellett 100 forinttal, 0,51 százalékkal, 19 700 forintra mérséklődött.
A borongós piaci hangulat egyébként nem csak a magyar piacot jellemezte. A legnagyobb európai részvényeket tömörítő FTSEurofirst 300-as mutató az előzetes adatok szerint 1,49 százalékos napi csökkenéssel zárt, 4,14 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt. Az európai tőzsdei tőke 70 százalékát fedő mutató a múlt héten a hetedik hetét zárta alacsonyabban az előzőnél – ilyen veszteségsorozata utoljára 2008 elején volt –, majd kedd kivételével ezen a héten is mindennap esett.
Elkészült Magyar Péter pszichiátriai szakvéleménye