Walesből származik. Mennyire befolyásolták a magyar és a walesi nép közötti történelmi párhuzamok abban, hogy elvállalja A walesi bárdok megzenésítését?
– Arany János versének témája nagyszerű. Egyértelmű a párhuzam a walesi és a magyar nép történelme között: mindkettőről elmondható, hogy erősen befolyásolták a szomszédos hatalmak, az elnyomás, az idegen uralom. Különösen az az allegória fogott meg, ahogy a költő a walesi kultúrát felhasználta egy magyar téma kibontására.
– Mikor találkozott először a verssel?
– Két éve, amikor Irinyi László, az egész projekt ötletgazdája, elküldte nekem Zollman Péter fordításában. Inspiráló hatással volt rám. Ezután vállaltam el, hogy megzenésítem. Kis fennakadások voltak ugyan a projektben, de a lényeg, hogy most mégis megszólalhat a mű.
– Mennyi ideig tartott, mire elkészült vele?
– Egy évig dolgoztam rajta, de közben abba kellett hagynom egy időre, aztán újra elővettem. Az angol fordítással kezdtem, eleinte negyven perc körül volt maga a zenei anyag, de az egyes fordítások egyeztetése, megfeleltetése következtében végül negyvenöt-negyvenhat perces lett. A darab walesi, angol és magyar nyelven egyaránt előadható, és mind a három nyelvet meg kellett feleltetni a zenének úgy, hogy közben ugyanazt a hatást érjék el.
– A hangszerelésnél törekedett a történelmi kor megidézésére?
– Amikor komponálok, egyben hangszerelek is, rögtön a teljes hangszerparkban gondolkodom. Hagyományos nagyzenekarra, kórusra és szólistákra írtam a művet. Különleges hangszert nem alkalmaztam, bár van az együttesben magyar vonatkozás, cimbalom is.
– Egyéb magyar vagy walesi zenei utalásokat, például népzenei idézeteket is alkalmazott?
– Inkább a korabeli walesi és magyar kultúra motívumait használtam, de nem idézetként, hanem a saját stílusomba olvasztva. A mű zenei világa ízig-vérig a sajátom.
– A walesi bárdok mellé a világpremierre Kodály Psalmus Hungaricusa került. Ismerte korábban ezt a művet és általában Kodály művészetét?
– Ismertem, persze, mint ahogy mindenki az Egyesült Királyságban, hiszen Kodály Zoltán és Bartók Béla nemzetközileg jegyzett magyar zeneszerzők.
– Hatott is önre Kodály vagy Bartók művészete?
– Csak annyira, amennyire bármelyik másik nagy zeneszerző.
– Kinek vagy kiknek a hatása volt jelentős az ön zenei világára?
– Egyetemre kerülésem előtt, tinédzserként a dzsesszért rajongtam, és így az akadémia elvégzése után a pályafutásomat is dzsesszmuzsikusként kezdtem. Graham Collierrel közösen megalapított jazzrock együttesünkkel, a Nucleusszal az 1970-es montreux-i jazzfesztivál első díját nyertük el, majd a progresszív rockot játszó Soft Machine-hez csatlakoztam. Most egész más műfajban komponálok, de még mindig szerves része a zenémnek ez a kötődés, például ebből fakad, hogy a dobokat előszeretettel használom. Hatásként meg kell említenem Mahlert, Strausst, Sztravinszkijt vagy a német vonulatot, Wagnert, Bachot vagy Haydnt. Nyomot hagyott bennem Miles Davis és John Coltrane muzsikája, illetve a könnyűzenéből említhetnénk még Steely Dant. Ebből a műfaji sokszínűségből is látszik, hogy nem vagyok az a fajta, aki kategorizálja és műfajonként külön kezeli a zenéket. Összegezni próbálom a különböző zenék nagyszerűségét.
– Min dolgozik most?
– Felvételi stádiumban van a legújabb projektünk, a Peacemakers, amely a híres nemzetközi békeharcosokról szól, olyanokról, mint a dalai láma, Gandhi, Nelson Mandela vagy Martin Luther King, illetve a Biblia és a Korán szereplői. Ez egy zenekarra és kórusra komponált mű, amelyben gyermekkar is szerepet kap majd.
origo.hu
Lánczi András: Na és mi van akkor, ha Magyar Péter csak egy egyszerű stróman?
