Olvasóinktól

Sajgó Mihály (professor emeritus): Érdeklődéssel olvastam a szombati (július 9.) Magazinban Pethő Tibor megemlékezését Habsburg Ottóról, valamint Végh Alpár Sándor Habsburg Ottóval foglalkozó naplórészletét. Mindkettőjük Habsburg Ottóra vonatkozó méltatásával egyetértek. Kevésbé fogadom el fiával, Habsburg Györggyel kapcsolatos, szőrmenti méltatásukat. Talán már elfelejtették: az ifjú Habsburg Horn szolgálatában kompromittálta magát, de ami ennél súlyosabb: 2002-ben Medgyessy, Kovács, Göncz és több szoclib prominens társaságában együtt koccintgatott Nastaséval az elhírhedt Kempinski-találkozón, ünnepelve Erdély elszakítását. Méltóan az őshabsburgi mentalitáshoz.

Dósa Géza (Biharkeresztes): Nagy örömet okozott a kormány lépése, amellyel csökkentették az ország adósságát. Szívderítő a beinduló gyűjtési akció is. Szerény javaslatom a következő: a kormánypárti képviselők és dolgozók ajánlják fel az egykulcsos adórendszer miatt megnövekedett többletjövedelmük részét havonta, legalább egy évig! Az adóhivatal levonhatná és egy külön számlára utalhatná az összeget. Javaslom továbbá, hogy a kétszáz leggazdagabb ember is nyissa ki erre a célra a tömött bukszáját! Legyen jelszavunk: csökkentsük az államadósságot! Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az őszödi beszédében bevallotta, hogy évekig nem csináltak semmit. Ennek ellenére mindannyian felvették borsos fizetésüket, holott nem érdemelték meg. Vissza kellene, lehetne perelni azokat a pénzeket is, és az államadósság csökkentésére kellene fordítani. Lehet, hogy túl optimista vagyok?

Cseresnyésné Kiss Magdolna (Budapest): Kisfaludy András a dokumentumfilmes témakört kitűnően megvilágító írásához (A dokumentumfilm holdfogyatkozása, július 2.) tennék néhány pontosító megjegyzést, az 1944–45-ös délvidéki eseményekkel foglalkozó civilként. Cikkében szól Siflis Zoltán 1989–90-ben készített Temetetlen holtjaink című dokumentumfilmjéről. Említést érdemel, hogy riporterként Blaskó Márta, Csorba Béla, Dudás Károly és Matuska Márton is arcukkal, nevükkel vállalták az eltagadni remélt tragikus történet dokumentálását. További észrevételem, hogy „a jelenleg folyó történeti kutatások” még nem összegezték a magyar áldozati számokat a mai Vajdaságnál nagyobb területet sújtó 1944–45-ös vérengzésekről. A hosszú éveken át tapasztalható „hivatalos” történészi elhallgatások, bagatellizálások (pl. ötezres áldozati szám) mára oldódni látszanak az áldozatkész helyi szakemberek most már megkerülhetetlen és letagadhatatlan feltárásai és a jelenleg már (ki tudja, meddig?) hozzáférhető szerbiai levéltári adatok alapján. Így a magyar áldozatok száma az akkori halál- és munkatáborokban meghalt magyarjainkkal (köztük sok nővel, kisgyermekkel), visszavonuló honvédekkel együtt a hivatalosan csak „legendaként” emlegetett negyvenezer főt is meghaladhatja. A kínhalált haltak máig temetetlenek, nincsenek megkövetve és méltóképpen meggyászolva. Türelemmel várjuk, hogy végre elkészüljön a délvidéki tragédiát hitelesen ábrázoló, például a lengyelek Katyn filmjéhez fogható (dokumentum-) film, hiszen a Hideg napok című alkotás okozta történelmi tudatferdülés kiegyenesítése a magyar filmes szakma nem halogatható kötelessége.

Dr. Janzó József (Budapest): A Kossuth- és Széchenyi-díjat, a kultúra, a tudomány stb. területén, a szakmájukban kimagasló eredményeket felmutató honfitársainknak adományozzák. Ez a szakmai kitüntetés egyben jelentős erkölcsi elismerésnek is számít, amelyet az elbírálás során is figyelembe vesznek. Erre utal a kitüntetés igazolványán olvasható szöveg is: „Ezen igazolvány a viszszavonásig érvényes!” Vagyis visszavonható, ha a díj tulajdonosa erkölcsileg az elismerés viselésére méltatlanná válik! Jogosnak tartja ezt a felfogást a közvélemény is: a kitüntetetteknek mindenkor feddhetetlen magatartást kell tanúsítaniuk! A fenti gondolatok Stohl András színész bírósági tárgyalása kapcsán merültek fel bennem. Azon elmélkedtem, hogy vajon milyen erkölcsi elvek vezérelték azokat a Kossuth-díjas színészeket (köztük a „Nemzet színészeit”), akik részt vettek színésztársuk bírósági tárgyalásán, hogy jelenlétükkel, magatartásukkal befolyásolják a bíróságot döntése meghozatalában. Meggyőződésem, hogy rajtam kívül sok, magára valamit adó, jobb sorsra érdemes honfitársamban is felmerült ez a jogos kérdés! Ezért bátorkodom megkérdezni az említett kitüntetettektől: milyen fensőbb rendű erkölcsi meggondolásból (felfogásból) kiindulva döntöttek Stohl András színésztársuk támogatása mellett!? Felmerült-e egyáltalán bennük a kétely, hogy ebben az esetben magatartásukkal nem az igazi ügyet szolgálták!? Széchenyi-díjasként szorongva várom megnyugtató és egyben megtisztelő válaszukat!