Rendnek kell lennie

De mely országokban a legmagasabb az életszínvonal Európában? Tökéletesen levezethető, hogy a törvényes rendet legkomolyabban vevő nemzetek élnek a legjobban. Talán nem vagyok egyedül, aki hallotta már azt a mondást, hogy ott van rend, ahol németül beszélnek

Idén tavasszal nyilvánosságra hozott a kaposvári egyetem egy sokak számára megdöbbentő eredményt mutató felmérést. A lapunkban is közölt kutatás szerint a magyar általános iskolás gyerekek többsége úgy gondolja, hogy nem bűn a lopás, hanem jó hecc. Sőt, minden nyolcadik gyerek, bizonyos esetekben, a gyilkosságot is elfogadhatónak tartja. Aki nyitott szemmel és füllel jár a világban, de legalábbis Magyarországon, annak talán nem is volt annyira meglepő ez a kutatási eredmény, bár kétségtelenül lehangoló, főként a megkérdezettek korát tekintve. De nézzük csak a „való világot”! Hányszor találkozunk akár az utcán, sörözőben, járműveken elkapott beszélgetésekben, akár egyes kereskedelmi rádiókban, televíziókban azzal a vélekedéssel, hogy a törvények áthágása olykor kifejezetten vagányságnak minősül, de minimum életrevalóságnak és nem bűnnek. Sokszor ismert emberek, hírességek mutatják a rossz példát természetesnek, követendőnek beállítva.
Perszer nem csak a szórakoztatóipar celebjein kell számon kérni a bűn viszonylagossá tételét, a törvények semmibevételét. A többszörösen visszaeső, ittas, drogos állapotban balesetet okozó, majd cserbenhagyó, de most már tényleg mindent megbánó és „ígéremjóleszek” színész mellett a politikai elit egy része is kitett magáért. – Ez Magyarország – méltatlankodott Hunvald György, a bűnszervezetben elkövetett ingatlanpanamával vádolt volt MSZP-s polgármester, amikor nemrég az ítélőtábla visszahelyezte őt előzetes letartóztatásba, megváltoztatva az elsőfokú bíróság döntését, amely korábban házi őrizetet rendelt el. Bővebben nem is érdemes belekezdeni a felsorolásba, nokiás dobozostól és sukorói földbizniszestől a legkülönfélébb, fondorlatos pénzlenyúlások százait lehetne említeni az MSZP– SZDSZ országlásának nyolc évéből. A lényeg hosszú távon mindig a jelenség, a gondolkodásmód, nem az egyes példa. A betegséget sem a tünetek pillanatnyi tompításával, hanem a kórokozó kiiktatásával lehet meggyógyítani.
Egy teljes generáció nőtt fel a rendszerváltás óta olyan közvélemény-formálók médiatúlsúlyos szellemi diktatúrájában, akik a szabadságot gyakran összetévesztik az anarchiával és a devianciával, a rendet a diktatúrával, akik csak jogokat követelnek maguknak, a kötelességeikről megfeledkezve. Pedig tudjuk, hogy a jog kötelesség nélkül: kiváltság. Ők, a magukat kiváltságosnak gondolók újabban kényelmetlenül érzik magukat, pedig csak a jogállam működik. Erre utal Stohl András show-műsora, amellyel az elsőfokú, letöltendő börtönbüntetést kiszabó ítélet után, látva, hogy nagy a baj, szánalmat próbál ébreszteni a közvéleményben maga iránt, természetesen ezzel nyomást gyakorolva a bíróságra – miközben ugyanezzel a tagadott, de nyilvánvaló céllal jobb sorsra érdemes színészbarátai petíciót gyártanak, és tüntetőleg bevonulnak a tárgyalásra. Minden követ megmozgatnak, és Hunvald Györgyhöz hasonlóan csak rázzák a fejüket, nem értik, miért nem érti meg az igen tisztelt bíróság, hogy ők mások, őket nem lehet csak úgy börtönbe zárni. A törvény előtti egyenlőséget előszeretettel hirdetők ezt az alkotmányos alapelvet sajátosan értelmezik: mások lehetnek egyenlők, de ők kivételes bánásmódot érdemelnek.
Jóval kisebb súlyú ügy, de jellemző példa volt a kiváltságok nemcsak elvi, hanem gyakorlati eltörlésének méltatlankodó fogadtatására, amikor Kövér László házelnök – nagyon helyesen – csökkentette az MSZP-s és LMP-s képviselők fizetését, miután nem vettek részt a parlamenti alkotmányozásban, vagyis nem jártak be a munkahelyükre. – Az MSZP frakciója tudomásul vette a döntést, amely jogszerű, de ilyen kicsinyes politikai bosszúra még a parlament történetében nem volt példa – reagáltak a szocialisták. Ez a nyilatkozat kiválóan szemlélteti, hogy ők még mindig nem értik a lényeget: ha valóban európai országban szeretnénk élni – az európaiság klasszikus, nem feltétlenül brüsszeli értelmezésében –, akkor nem lehet szemet hunyni kisebb szabálytalanságok, mulasztások felett sem, főként, ha azt az ország törvényhozói követik el. Persze ez a szigor mindenkire vonatkozik, kormánypárti és ellenzéki képviselőkre egyaránt, mint ahogy az ország első számú vezetőire, a minisztereken át a közigazgatásban dolgozó összes alkalmazottig és bármely magyar állampolgárig. A politikai elit magatartása mindig példaértékű, és hivatkozási alapként szolgál a többi állampolgárnak, ezért káros minden olyan megnyilvánulás, ami összemossa a szabályok, a törvények érvényesítését a vélelmezett politikai szempontokkal. A minap egy taxisofőrrel váltottam néhány szót útközben, és a nehéz gazdasági helyzettől két percen belül eljutottunk a jól ismert kádári nosztalgiáig: „A régi rendszerben legalább hagytak minket élni. Kevés volt a fizetés, loptak a vezetők, de nekünk is csurrant-cseppent valami.” Mindezt egy 40 év körüli ember mondta, aki legfeljebb pár évet dolgozhatott a Kádár-rezsim idején. És ez a szemlélet, amely a törvényességet zárójelbe teszi, makacsul tartja magát húsz éve.
A törvénytisztelet és a tágabban értelmezett rend hiánya megmérgezi a mindennapokat a társadalom egészében. Bármilyen jó kezdeményezés zátonyra futhat, ha ez, a magyar társadalmat nyilvánvalóan szétziláló, erkölcsileg és anyagilag is visszahúzó jelenség nem tűnik el az életünkből.
Nyugat-Európában elképzelhetetlen az, ami nálunk évek óta bevett gyakorlat, hogy az elvégzett munkáért nem fizetik ki a szerződés szerint kialkudott díjat, bért. Mindenki számára ismert példa az építőipar, ahol tömegesen fordulnak elő ilyen esetek. A bankok egyoldalú szerződésmódosítási joga is aláássa a jogbiztonságot, illetve az emberek törvényekbe vetett hitét. Ilyen viszonyok között nem lehet gazdaságot építeni, országot fejleszteni. A szerződés szentségét kőbe kell vésni és a gyakorlatban is érvényre kell juttatni. Ennek a problémának a megoldása is kívánatos, sőt égetően szükségszerű része a rendteremtésnek. Éppen olyan fontos, mint a kiváltságok megszüntetése vagy a deviancia népszerűsítésének megakadályozása. És természetesen idetartozik a közbiztonság erősítése, a bűnözés elleni kemény fellépés. Az új kormány helyes irányba indult el, például a három csapás törvénnyel, amely a visszaeső bűnözők ellen hatékony lehet. A korrupció elleni fellépés, túl a konkrét vizsgálatok kimenetelén, javíthatja a közmorált is, ami a jövő szempontjából lényeges.
A fentről jött kezdeményezések és a példamutatás fontos, de az is igaz, hogy a rendteremtésben partnernek kell lennie többek között a rendőrségnek és az igazságszolgáltatásnak is, csakúgy, mint a közvélemény-formálóknak, a sajtónak és a pedagógusoknak. Egyelőre minden területen vannak még tennivalók, az utóbbi hetek vitái, akár a rendőrségnél, akár a pedagógusoknál tapasztalható feszültségek nem segítik a kívánt és szükséges változást. Sokan gondolhatják, hogy első az anyagi biztonság, aztán majd ráérünk moralizálni.
De mely országokban a legmagasabb az életszínvonal Európában? Tökéletesen levezethető, hogy a törvényes rendet legkomolyabban vevő nemzetek élnek a legjobban. Talán nem vagyok egyedül, aki hallotta már azt a mondást, hogy ott van rend, ahol németül beszélnek. Nyilván ebben a kizárólagosságban van némi túlzás, de kétségtelen, hogy a német, a skandináv és a flamand–holland nyelvterületen jellemző inkább a törvények szigorú betartása, a rend szeretete, a fegyelem, a precizitás, miközben ezek az országok élnek a legmagasabb nívón.
Érdemes tehát figyelnünk a jó európai példákra is, sőt csak ezeket érdemes követni. Húsz év liberális csődje után próbájuk ki a másik utat, ami talán rögösebb, de felfelé vezet.