Szabadon engedték Strauss-Kahnt

Óvadék nélkül megszüntette Dominique Strauss-Kahnnak, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) egykori vezetőjének házi őrizetét tegnap egy manhattani bíróság, miután a New York-i ügyészség korábban beleegyezett a nemi erőszak kísérletével vádolt politikus szabadon engedésébe.

Munkatársunktól
2011. 07. 11. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság ugyanakkor úgy határozott, a francia férfi az úti okmányait nem kaphatja vissza, ami azt jelenti, nem térhet vissza hazájába, a vele szembeni büntetőügy folytatódik.
Amerikai médiaértesülések szerint hamarosan ejthetik a vádakat Strauss-Kahnnal szemben, mivel az ügyészek meggyőződése szerint az IMF volt vezérigazgatójának áldozata nem mondott igazat több olyan részlet tekintetében sem, amely saját személyét érinti.
A New York-i ügyészek szerint több ízben is hazudott az a 32 éves szobalány, akit a vádak szerint megerőszakolt Dominique Strauss-Kahn – erről név nélkül nyilatkozott egy igazságügyi tisztviselő az amerikai médiának.

*

A tisztségviselő nem akarta megnevezni magát, mert olyan részletekről volt szó, amelyek addig nem kerültek nyilvánosságra a bíróságon – jelentette az MTI.
A szobalány állítólag nem mondott igazat arról, hogy mi történt az állítólagos szexuális támadást megelőző és követő órákban. Az ügyészek úgy vélik: a szobalány hazudott egyesült államokbeli menedékkérelmének körülményeivel, valamint azzal kapcsolatban is, hogy szülőföldjén, Guineában megerőszakolták. Mindezek ellenére a szobalány beszámolóját a szexuális zaklatásról nem kérdőjelezik meg az ügyészek, hiszen a bizonyítékok és a DNS-vizsgálat alapján kétségtelen, hogy sor került szexuális együttlétre. A bírósági beidézés bejelentése után a The New York Times azt írta, hogy megdőlhetnek a Strauss-Kahn elleni vádak.
Tegnap délután végül bebizonyosodott, a rendkívüli bírósági meghallgatásra azért került sor, mert az ügyészség nyomozói úgy találták, a Strauss-Kahnt erőszak kísérlete miatt feljelentő szobalány szavahihetősége kétségbe vonható. „Megértem, hogy az ügyben lényeges változások történtek, és jelentősen lecsökkent az esélye, hogy (Strauss-Kahn) nem jelenne meg a bíróság előtt. Ezért bizonyos feltételek betartása mellett szabadon engedem” – mondta a bíró a meghallgatáson, amelyről a vádlott a felesége, Anne Sinclair kíséretében mosolyogva távozott. Strauss-Kahnnak legközelebb július 18-án kell megjelennie a bíróság előtt. Az IMF volt vezetője tegnap az egymillió dolláros óvadékot és a biztonsági letétként a házi őrizet kezdetén kifizetett ötmillió dolláros biztonsági letétet is visszakapta.
Dominique Strauss-Kahnt május közepén vették őrizetbe a New York-i John F. Kennedy repülőtéren, amikor az Air France egyik járatával Franciaországba készült repülni. Megvádolása után néhány napot börtönben töltött, később házi őrizetbe került.
A botrány kirobbanása előtt az elemzők szerint Strauss-Kahnnak jó esélye lett volna megnyerni a 2012-es francia elnökválasztást, amelyen úgy tűnt, a szocialista párt színeiben indul Nicolas Sarkozy államfő riválisaként.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.