Szabályos parkolás

Az alábbi történetben nincs érdekeltségem, sőt autóm sincs, edzett gyalogló vagyok, az a felismerés vezet, hogy ha lehetne másképpen, akkor miért nincs másképpen? Megértem az általános autósellenes hangulatot. Legalább olyan idegesítő népség, mint egyes biciklisták, csak hatványozottan veszélyesek. Nincs tanulságosabb pillanat, mint amikor rálépsz a zebrára, és látod, hogy most fog elgázolni egy őrült, aki vigyorog, amikor látja, hogy a gázpedál nyomán a százévesek is megdöntik a magasugrás világrekordját. Ugyanakkor tudott, mennyi előnye van a kocsinak. Többnyire ezekért veszik, nem az agresszív hajlamokért. Az autó ott, ahol a tömegközlekedés lassan életveszélyes, és nemcsak az égő buszok miatt, hanem az utazóközönség és annak folyamatos robbanás közeli lelkiállapota miatt is, egy sokkal jobb választás. Még hasznosabb, ha gyerek van a családban, próbáljon valaki egy lépcsős buszra felverekedni magát gyerekkocsival, vagy kiránduláshoz felmálházva a gyerekeket csitítva utazni. Bevásárlás után villamoson cipekedni kész katasztrófa. És nem utolsó szempont a jegyek, bérletek ára: ha egy elővárosi család bejár a fővárosba, és két gyereket hord iskolába, óvodába, bármilyen vonzó is a dizájnos vonat, az autó még most is olcsóbb.
A neuralgikus pont a parkolás. Budapest nyakig van autókkal, a járdákon terpeszkednek, minden zöldet letaposnak, büdösítenek és órákat berregnek a házak előtt, amíg szabad parkolóhelyük akad. Erről igazán nem az autósok tehetnek. Erről az elavult és keskeny úthálózat, valamint az ötvenes évek óta halogatott közlekedési modernizáció, beleértve a nagy parkolók hiányát, tehet igazán. A fizetőparkolás pedig állítólagos előnye mellett, hogy visszaszorítsa a felesleges autózást, gigantikus méretű korrupcióvá növesztette ki magát. Ne finomkodjunk, több a lefizethető alkalom, mert a parkolás létkérdés, a parkolóőrök lesből ugranak, de vannak még furcsább hajtásai is ennek a sajátos helyzetnek.
Vegyünk egy szolgáltatót, kisvállalkozót, aki hosszú spórolás árán vesz egy üzletet Budán, de pechjére messzi peremkerületből autózik oda naponta. Neki nem jár az a kedvezmény, ami ama ház lakóinak jár, ahol szolgáltatását üzemelteti. Az I. kerületben egy óra parkolás 400 forint, a vállalkozóknak harmincszázalékos a kedvezményük, ami óránként 280 forint. Az önkormányzatot nem érdekli, hogy a cukrász, fodrász, lantkészítő vagy péksüteményes öt órát dolgozik naponta vagy tizenkettőt. Minden óra 280 forint. Ez kitehet napi négyezer forintot is. A lakóknak alanyi jogon jár a kedvezmény, de akiknek a házban üzletük van, azoknak nem, mert az üzlet nem lakás. Ez igaz. Ezért vagy arra keres a vállalkozó, hogy a parkolást fizesse, vagy kénytelen csalni: hasonlóan az álrokkantkártyások manővereihez, bejelentkezik kerületi ismerőséhez. Kinek jó ez? A vállalkozóknak, a szolgáltatóknak nem, ráadásul a hozzájuk érkező kuncsaftok rendre megfizetik az óránkénti parkolási díjat, ily módon hasznot is termelnek, nem szólva az iparűzési adóról, amit szintén a kerületnek fizetnek. A miért kérdésre a hivatalos válasz, hogy értik a problémát, de ez a szabály. A szabály meg, mint tudjuk, nem szerzett jog, módosítható. A megoldás pedig elég ésszerűnek tűnik. Miért nem lehetséges egy méltányos parkolási átalányt bevezetni azoknál, akiknek az üzletük nem a lakókerületükben van? Az első kerületben egy házbeli kétezer forintot fizet évente azért, hogy a ház előtt parkolhasson. Ennek példáján kérjék el a vállalkozóktól évente akár a tízszeresét, és még így is mindenki jól jár. Az önkormányzat biztos bevételhez jut, a vállalkozónak meg nem kell csalnia.
Ha ez számít ma valamit.