Úgy tudjuk, az ősszel a parlament elé kerülő választójogi törvény tervezetében a vegyes választási rendszer szerepel. Információink szerint a Fideszben már csak arról folynak egyeztetések, hogy – az eredetileg tervezett 90 helyett – 106, 110 vagy 128 egyéni körzetet rögzítsen-e az új szabályozás. (A jelenleg 386 fős Országgyűlésben 176 egyéni mandátumot szerzett képviselő ül – a szerk.) Arról is döntés született, hogy a határokon kívül élő magyar állampolgárok számára Magyarország egyetlen választókerület lesz, vagyis csak listára szavazhatnak majd a határon túli magyar választók. Kósa Lajos megerősítette lapunk értesüléseit.
*
Amint azt korábban megírtuk, a tavaly májusban beterjesztett kormánypárti törvényjavaslat lesz a kiindulópontja az ősszel esedékes választójogi reformnak. A Fidesz és a KDNP 2010-es javaslata 198 főben határozta meg a következő Országgyűlés létszámát. A tavalyi előterjesztés – megtartva az 1989-es választási rendszer arányait – csak kilencven mandátumot osztott volna ki egyéni választókerületben. Ez a szám emelkedhet most 106-ra, esetleg 128-ra. Értelemszerűen így a listán (78) és a töredékszavazatok alapján kiosztott (30) mandátumok száma csökken majd. Feltéve persze, ha a parlament 198 főre tervezett létszáma nem változik.
Az eredeti előterjesztés szerint legfeljebb tizenhárom kedvezményes kisebbségi mandátumot is kiosztanának 2014-től. Információink szerint román és szerb részről felmerült az igény, hogy ezzel a megoldással rendezzék a hazánkban élő nemzetiségek országgyűlési képviseletét. Cserébe az érintett országokban saját lakóhelyükön adhatnák le voksaikat a határon túli magyar állampolgárok. Egy ilyen megállapodás viszont a fennmaradó 11 parlamenti hely kiosztása miatt okozhat diplomáciai gondokat.
Továbbra sincs végleges döntés a Fideszben arról, hogy egy- vagy kétfordulós legyen a hazai választási rendszer – közölte Kósa Lajos kérdésünkre. Egy kormányzati forrásunk korábban azt mondta, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tervezetének legutóbbi változatában az egyfordulós választási szisztéma szerepelt. – A törvény előkészítése még nem érkezett el abba a fázisba, hogy érdemben beszélni lehetne róla – reagált megkeresésünkre a KIM. Szabó Erika választásokért felelős államtitkár csak annyit közölt: a törvénytervezet várhatóan az őszi ülésszak során kerül az Országgyűlés elé.
Brüsszel meg akarja menteni Magyar Pétert a lopási botrányában