Pósa Zoltánt jól ismerem, Tóth Erzsébetet pedig sajnos egyáltalán nem. Pósa esetében kifejezetten nehéz műveit elválasztani vidám, gyermekien tiszta egyéniségétől, különös, naivnak csomagolt, valójában fanyar humorától. Halhatatlan fiatalságával huszonvalahány évesnek látta az egykori atyai barát, az 1956-os halálraítélt Obersovszky Gyula. „Szívemből vállalt leventém, olyasféle leventém, aminő nagyon kiment a világ divatjából, tollát is vállalom, mert jól áll neki” – írja róla Obersovszky, találóan megragadva azt a harmóniát, amelyben Pósa személyisége és több évtizeden át szívósan, különös termékenységgel felépített életműve összeolvad.
Jó értelemben vett poétikai-tematikai eklekticizmusa A fehér bohóc feltámadása című legújabb kötetének is szervezőelve. Látszik ez mindjárt a könyv felépítésén: első etapban a transzcendentálishoz fordul, a Fehér bohóc ciklus Borges emlékére írt darabjában a „végtelenre nyújtott / És soha jelenként / Nem észlelt pillanat” örvényéről szól, amelyben a halál csupán kezdete az öröklétnek, „melyben múltat jövőt / Legyőz örök jelen / […] Maga a végtelen”. Kevésbé filozofikus a második verscsokor, amelyben szándékolt naivitással beszél hazánk szomorú történelmi-politikai kérdéseiről, a határon túli magyarságról. A harmadik, Szmog című szinte világjárásra hív Hévíztől az Etnáig, a negyedik pedig a feleségnek, Barna Mártának írt személyes hangú szerelmes verseket tartalmazza. Aztán visszatérünk – a Szirén – Küzdelem az újdekadenciával című fejezet után – Istenhez. A kötetet ezek a tiszta, gyermekhangú imádságok zárják.
Összegyűjtött és új verseket tartalmaz Tóth Erzsébet Aliz már nem lakik itt című új kötete. Műveiben – az 1979-es Egy végtelen vers közepében ciklusában éppúgy, mint az 1982-es Gyertyaszentelőben, az 1993-as Arcod mögött májusban, az 1997-es Nem lehetekben vagy az újabbakban, így A lisszaboni járatban, a Rossz környékben többek között – a társadalmi érzékenység, a közösség ügyeivel való felelős foglalkozás mellett jelen van a magányos, szerelmes nő hangja is.
Ahogy magáról írja: „Verset írok a szélrózsa minden irányába, hátha. Bezuhanok az ablakon, az ajtót nem szeretem. Túl szálkás nekem az ajtó. Az ablak előnyösen átlátszó, ha nem csörömpöl.” A korábbi alkotásokból számomra különösen fontos a Pillanatképek sorozat formai-hangulati pontossága, alig rejtett bánata A félig leszakított fürtök, a Téli álmok és a Bergmant idéző A nap vége halk melankóliája. A többnyire szabad versek egyszerű fogalmazását – tán éppen egyszerűségük miatt – különös erővel egészítik ki az erős képek.
Sok tekintetben talán a kilencek – Győri László, Kiss Benedek, Konczek József, Kovács István, Mezey Katalin, Oláh János, Péntek Imre, Rózsa Endre, Utassy József – szolgálnak mintául mindkettejüknek. Pósa esetében ez egyértelmű.
(Pósa Zoltán: A fehér bohóc feltámadása. Széphalom Könyvműhely, Budapest, 2011. Ára: 2000 forint; Tóth Erzsébet: Aliz már nem lakik itt. Nap Kiadó, Budapest, 2011. Ára: 2900 forint)
origo.hu
Tömegkarambol volt Sümegnél
