Szép új világi muzsika

Mindig is azt gondoltam, hogy Fernando nagyon fejlett személyiség, és talán nekem is tanulnom kellene tőle, mert a zenéjén keresztül valóban a létezés magas szintjét érte el – vélte Lou Reed.
Csodálatos volt Fernandóval a saját számán közösen dolgozni – ezt meg Suzanne Vega mondta.
Fernando első osztályú énekes és kiváló zenész. Dalainak alternatív beütése és friss ártatlansága személyiségének legjavát tükrözi – ez Marianne Faithfull értékelése.
Ezt a sok szépet a rock and roll jobbik részének jeles képviselői Fernando Saundersről gondolják. Saunders basszusgitáros, zeneszerző, énekes, jó ideje Lou Reed együttesének zenei főnöke. Nemcsak a New York-i terepen mozog otthonosan, Plant a Seed című szólólemezének tanúsága szerint szívesen dolgozik Csehországban is ottani kollégáival, nem idegen számára a prágai és ostravai művészek világa. Természetesen nem hiányzik a magyar kapcsolat sem, ő az egyik televíziós tehetségkutatón feltűnt Kállay-Saunders András édesapja, és munkakapcsolatba került Presser Gáborral is. A Plant a Seed viszszafogottsága, mélázó tempója ellenére kimondottan derűs lemez. A végsőkig lecsupaszított dalokból tisztán törnek elő a hangok, a hangzás néhol szinte éteri, meditatív. Néhány évvel ezelőtt a margitszigeti Lou Reed-koncert produkált néhol hasonló hangulatokat. Saunders zenéje könnyed és világos, mint egy jól kivitelezett tajcsigyakorlat, ugyanakkor simán elmenne dzsesszfesztiválon is. A hangszerelés kifinomult, a basszusjáték már-már szerény, szinte alázatos, nyoma sincs annak az attitűdnek, hogy most akkor végre kilépek a messze földön híres művészek árnyékából, és önfelszabadítás gyanánt kiadok mindent, ami eddig belém szorult. A legnagyobb reveláció azonban Saunders hangja, ebben igaza van Marianne Faithfullnak. Az albumon feltűnik Lou Reed egy fohász erejéig (Jézus, segíts megtalálnom igazi helyemet!), Suzanne Vega és Jan Hammer is, ezek a pillanatok szép, apró, fontos gesztusok, jók a cseh haverok is, de igazán az a jó, ami az egész albumból sugárzik. Elültetni a magot, aztán nevelgetni. Fernando Saunders lemeze az év eddigi legszebb meglepetése. Úgy húzza ki a hallgatót a mindennapok egyre durvább görcseiből, mint mentőkutya a fuldoklót, kíméletesen és határozottan.
A Budai Folk Band városi fiatalokból álló magyar népzenei együttes. Ők már beleszülettek a népzenébe, hiszen szüleik, tanáraik ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amelyik Magyarországon a hetvenes évek közepén elindította a városi táncházmozgalmat. Az otthoni zenekari próbák és a gyakori gyűjtőutak ösztönző hatása végigkísérte fiatalságukat, tudásukat később népzenei iskolákban és falusi zenészekkel együtt muzsikálva bővítették. Zenéjükben ott vibrál, ott lüktet az eredeti magyar népzene, amelybe beleszövődnek máshonnan merített fordulatok, stíluselemek, kívülről jött hatások, amelyek a népzene szülőhelyétől távol, a nagyvárosban élő embert érik, érhetik. Mindezeket tagjai egyéniségén átszűrve a Buda Folk Band izgalmas, olykor lírai, mégis energiától duzzadó, sajátos hangzásvilágot teremtett. Ezekkel az információkkal segíti az eligazodást a Buda Folk Band Sűrű vándor című bemutatkozó lemezének mindenféle vidám növényekkel és gombákkal díszített borítója. Az egész kalandnak indult csupán, aztán, lám, mi lett belőle. Kalandnak annyiban, hogy a banda egy lengyelországi fesztiválra állt össze először 2007-ben. De másként nem is nagyon történhetett. Ha valakinek úgy telik el a gyermekkora, hogy többnyire harminc érdekes, különböző műszaki érdeklődésű ember tartózkodik a nappalijában, Martin György és Keith Richards szelleme egyszerre szórja bőkezűen kincseit különös hajnalokon, a második otthona pedig Méra, akkor két út áll előtte. Vagy megijed az egésztől, és valami rendes polgári foglalkozás után néz, vagy folytatja, és hamarosan faluszéli cigányok portájára vackolja be magát Erdélyben, hogy nézhesse a kezüket és láthassa a szemüket.
Éri Márton esetében szerencsére az utóbbi történt. És Csoóri Sándorral is. Apáik együtt játszottak a Muzsikás együttesben, ők meg most a Buda Folk Bandben. Alma, fája, ilyesmik, de azért valljuk be, az ilyen csoda nem túl gyakori. A Sűrű vándorban pedig egyszerre érhető tetten a kontinuitás és az elszakadás, ami kimondottan jót tesz a lemeznek. Népzenei ihletésű modern zenét hallunk akusztikus népi hangszerekkel, hogy aztán a megfelelő pillanatban beszóljon a gitár vagy a szaxofon. Színpadra termett, táncolható kortárs muzsika, egyszerre népi és urbánus, ha ennek egyáltalán van még értelme, amikor budai srácok viszik vissza az erdélyieknek, amit onnan hoztak, hogy el ne felejtsék a nagy modernizáció közepette. A sodró, ősi Kárpát-medencei hangok alól, ha akarom, egy kis bluest vagy tangót hallok előmerészkedni, ott lapul valami abból a korszakból is, amikor a felvidéki cigányzenészek beszivárogtak a csűrökből a kávéházakba. Mégsem világzene ez. Jó érzékkel elkerülték az olyan csábító helyzeteket, hogy figyelj, itt van ez a rész, fújassuk szét a szerbekkel, imádni fogják, vagy ez a szimpatikus perui gyerek itt a szomszédban biztosan játszik valamin. Ez jelenleg a rögösebb út, de éppen ettől olyan egyéni máris. Ritka, hogy valami ennyire egyben van rögtön elsőre. A zenekar Maruzsenszki Andor (hegedű, ének), Takács Ádám (hegedű, brácsa, ének), Csoóri Sándor (brácsa, tambura, koboz, ének), Éri Márton (brácsa, gitár, ének), Salamon Soma (harmonika, furulya, ének), Pénzes Géza (bőgő, cselló) felállásban húzza, az albumon közreműködött még Bede Péter, Márczi Anna, Csoóri Julianna, Zimber-Csoóri Berta, Zimber Ferenc, Kiss Krisztián. A műfaj legyen hát a zenészek meghatározása szerint magyar világi népzene, ez szellemes is, és jó sokat bele lehet majd pakolni, olyan, mint a lemez címe. A Sűrű vándor több tájegységet jelölhet és egyben életformát is. Az élet meg végül is veszélyes tornagyakorlat. De nem kell hozzá különösebb merészség, hogy megjósoljuk, a Buda Folk Bandtől hamarosan ugyanúgy elájul a világ, mint a Muzsikástól.

Fernando Saunders: Plant a Seed (EMI, 2011) l l l l l
Buda Folk Band: Sűrű vándor (Folk Európa Kiadó, 2011) l l l l l