Kun vér

Gyakran éri kritika a történészeket, hogy csak a férfiak szemszögéből írják meg a történelmet, létezik is egy angol szójáték, elsősorban a feministák kedvence. Az angol history, vagyis történelem szó első szótagja, a his önálló szóként értelmezve birtokos névmás, és azt jelenti, hogy férfié. Ezt a szócskát szokás kicserélni a herre, vagyis a nőé jelentésű névmásra. Az így keletkező herstory szócska pedig a nők történelmét jelentheti. Ozogány Ernő felvidéki magyar hangmérnököt, tudományos szakírót, tudomány- és technikatörténészt igazán nem lehet elfogultsággal vádolni: a szlovákiai Somorján bejegyzett Méry Ratió Kiadónál most megjelent, A nemzet virágai című gyönyörű képes albuma hamisítatlan női szempontú történetírás, alcíme szerint a magyar történelem legérdekesebb asszonyainak portréit vonultatja fel. Bár a szerző mindvégig gáláns a hölgyekkel, következetesen szebbik nemnek nevezi és virágszálként kezeli az asszonyokat, mégis a kötet legizgalmasabb portréi nem a szende szűz szentekről, hanem a vérbő, a szellemi életben férfiakat megszégyenítő teljesítményt nyújtó vagy éppen az európai történelmet is irányítani képes asszonyokról szólnak. Ilyen volt például IV. Béla királyunk unokája, a nápolyi Mária királyné, akinek az ereiben jócskán folyt kun vér, ennek megfelelően harcos és elszánt volt, és szinte minden férfi családtagjával megpályáztatta a kihalófélben lévő Árpádok trónját. Kitartása nem volt hiábavaló, végül az unokája, Károly Róbert valóban magyar király lett.
A könyv alapjául szolgáló cikksorozatot a szerző az ezredfordulón kezdte írni Századbúcsúztató címmel. Ennek előkészítése közben talált rá olyan nagyszerű asszonyok történeteire, akikről a közvélemény érdemüknél jóval kevesebbet tudott. Ilyen például Orczy Emma grófnő, aki a kor legnevesebb európai művészeti akadémiáinak elvégzése után Angliába ment férjhez. Mint a mesében, a nagy szegénység közepette találta ki a Vörös Pimpernel történetét, ezzel megalkotva a hollywoodi forgatókönyvek máig élő alapkarakterét, a szuperhőst. A történettel, ha nem is egy csapásra, de híres, gazdag és sikeres lett, csak éppen a hazája felejtette el.
Legalább ennyi újdonsággal szolgálnak a magyar tudós nők történetei is, például Róna Erzsébeté, aki az izotópok kutatásáért a negyvenes években majdnem megkapta a Nobel-díjat. Nem nehéz mai párhuzamokat találni az első magyar orvosnő – az egyébként gyönyörű – Hugonnay Vilma történetéhez, aki diplomája és a gégemetszés eljárásának kidolgozása ellenére itthon sokáig csak bábaként dolgozhatott.
Ha csak Sass Flóra regényes élete volna az albumban, már akkor is megérné elolvasni. A székely nemesi családból származó kislányt román cselédlányuk magáénak mondja, így menti ki az 1849-es román vérengzésből. Bulgáriába menekülnek, ahol a gyönyörű szőke kislány elvész. Egy évtized múlva az oszmán rabszolgapiacon bukkan fel, ahol Samuel Baker angol mérnök – aki a balkáni vasútépítkezést irányítja – meglátja, és feleségül veszi. Sass Flóra elkíséri férjét afrikai felfedezőútjaira, együtt találnak rá az Albert-tóra. Sass Flóra férje első házasságából származó gyerekeinek számol be az utakról, a levelek az angol gyarmatosítás leghitelesebb dokumentumai a mai napig. Ma vagány székely lánynak mondanánk Sass Flórát, azok a bennszülött törzsek, amelyeknek a meghódítására indult a férjével, a Nílus Holdleányának, illetve Hajnalcsillagnak nevezték.
Nemrég azt hallottam valakitől, hogy azért pusztul a magyarság, mert a nők tanulnak és dolgoznak. Nos, Ozogány Ernő könyve éppen az ellenkezőjét bizonyítja: a nők esze és munkabírása nélkül már rég sehol sem lenne a nemzet.
(Ozogány Ernő: A nemzet virágai – A magyar történelem legérdekesebb asszonyai. Méry Ratio Kiadó, Somorja, 2011. Ára: 4600 forint.)