Hárman egy szólamban

Minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyet megérdemel – mondta Széchenyi István gróf. S ezt kiegészíthetjük azzal, hogy az Országgyűlésbe küldött ellenzék is pontosan olyan, mint amilyet a választópolgárok megérdemelnek. A huszonegy esztendővel ezelőtti rendszerváltozásnak nevezett fordulat után tényleg eléggé kiábrándító, amit a televízió közvetítésének köszönhetően látunk a Tisztelt Ház működéséből. Az ellenzéki pártok parlamenti frakcióinak vezetői olyannyira hasonló tartalmú és stílusú vezérszónoklattal szórakoztatták az Országgyűlés tagjait és a munkájukat a televízió képernyőjén figyelő polgárokat, hogy ha egy idegenbe szakadt hazánkfia, aki a honi politikában járatlan, hazatévedve belehallgatott volna a közvetítésbe, aligha tudta volna megkülönböztetni a baloldali MSZP-s, a jobboldali jobbikos, vagy a Lehet Másnak, magyarán semmilyennek mondott LMP-s felszólalót, annyira egy szólamban ekézték a kormány politikáját.
Talán csak a mi fülünknek lett volna tréfás elszólás például az, amikor az LMP-s Dorosz Dávid, aki a gyülekezés alkotmányos jogát kérte számon a kormányon, a hétvégére meghirdetett demonstrációk rendőrség általi „betiltása” kapcsán eltévesztette saját pártja nevét, és az LMP helyett MSZP-t mondott. A Jobbik frakcióvezetője, Vona Gábor mindjárt napirend előtti felszólalásában elvetette a sulykot. Hitelét vesztett kormányról beszélt, ostorozta a megszorítást, majd előállt a farbával: előre hozott választásokat követelt. Nem olyan biztos, hogy a Jobbik olyan jól járna vele, ahogy azt Vona elképzeli. Lehetséges, hogy ő is látja: ha a jelenlegi kormánynak következetes és kemény politikával sikerül csökkenteni az államadósságot, miközben a költségvetést is egyensúlyban tartja, a pénzügyi válságból kilábaló világgazdaság a fellendülési szakaszban egy olyan Magyarországot fog magával felfelé rántani, amely akkor teljes mértékben ki tudja majd használni a növekedésben rejlő lehetőségeket.
Ha ez a folyamat egy-két éven belül beindul, akkor Vona pártjának nem sok babér terem a következő választáson. Marginális ellenzéki pártocska marad, vagy a süllyesztőbe kerül. Mert a magyar nép, ha szabadon választhat, soha nem bízza a kormányzást olyan pártra, amelyben ilyen békésen megférnek egymással a rasszisták, a pártállam volt hívei, a pornóipar egykori szereplői, és a nemzeti érzéseiket leginkább külsőségekben megélő politikusok. Ezeknek a „nemzeti elkötelezettségüket” fennen hangoztató politikusoknak például az a legnagyobb gondjuk, hogy a fideszes és az MSZP-s politikusok „folyamatosan a szőnyeg alá seprik be a cigánybűnözés problémáját”. Képtelenek felismerni, hogy ugyanazt a nyelvezetet használják a cigányokkal szemben, mint amit egy közmegvetés sorsára jutott író művelt a magyarokkal szemben. Akit egyébként pont ők a büntetőjog eszközével üldöznének.
Már az is botrány, hogy a parlament alkotmányügyi bizottsága napirendre vette és szavazott a „Megélhetési bűnözés vagy cigánybűnözés sújtja-e Magyarországot? Tényfeltáró és megoldási javaslatokat kereső bizottság felállításáról” szóló jobbikos határozati javaslatról. Méltatlan ez a Tisztelt Házhoz. „Hallott már valaki a Dzsai Bhím közösségről az SZDSZ-en kívül? Buddhista cigányok zsidó vezetőkkel?” – ezt a „közérdekű” kérdést, ebben a megfogalmazásban sikerült kiizzadnia magából például az egyik jobbikos képviselőnek hétfőn. Azt kifogásolta, hogy a vallási közösség, illetve az általa fenntartott iskolák nagy teret nyertek Borsod megyében, hogy nem folytatnak valódi oktatási tevékenységet, csak növelik az etnikai feszültségeket. Képzeljük el azt az etnikai feszültséget, amit buddhisták gerjesztenek Borsodban többek között Derdák Tibor vezetésével.
A jobbikos képviselő amúgy tanárember. Pedagógus. Vajon mire nevelte a rábízott gyerekeket az, aki ilyen kérdést képes feltenni Kőrösi Csoma és Radnóti hazájában, hogy „buddhista cigányok zsidó vezetőkkel”? Még a nyolcvanas évek elején a Dialógus független mozgalomban ismertem meg Derdák Tibort. Állítom, oly messze áll a személyiségétől az etnikai feszültségkeltés, mint Makó Jeruzsálemtől. Az oktatási tevékenységüket pedig, ahogy az az államtitkári válaszból kiderült, az illetékes hatóság folyamatosan ellenőrzi.
Miközben a jobbikosok egyre jobban durvulnak, a szocialisták annyira szét vannak esve, hogy túl sok szót nem érdemes rájuk vesztegetni. Most, hogy Gyurcsány Ferenc mentelmi jogát felfüggesztették, megerősödhet Mesterházy pozíciója a pártban. Gyurcsány pedig az áldozati bárány bőrébe igyekszik bújni, minden erejével azon van, hogy kihasználja az ingyen teremtett médiafigyelmet, amivel vissza tud majd csábítani néhány tízezer szavazót a baloldalnak. Úgy tűnik, a csekélyke létszámú MSZP-frakció szinte mindegyik tagja komoly emlékezetkiesési problémával küzd. Nyilván az Orbán-kormány fennállásának másfél esztendeje most már egyre kevésbé engedi meg, hogy visszautalgassunk ama nyolc esztendőre, amelyben súlyos gondjaink gyökereznek. De mégis, legalább az MSZP-seknek talán illene visszafogottabban viselkedniük. Ők követelik a leghangosabban, a legdemagógabb hangon a szegény devizahitelesek megsegítését: akik „csak” egymilliónyian lehetnek.
Ki a felelős a gyenge forintárfolyamért? – harsogják. Burány Sándornak például olyan kérdésekre telik a képességeiből, hogy „büszke-e a kormány a gazdasági szabadságharcra?”, és hogy „meddig ragaszkodik miniszteri pozíciójához Matolcsy?”. Egy másik szocialista olyan ostoba szöveggel állt elő, hogy „a kormány nem ura a gazdasági folyamatoknak” – holott demokráciákban sehol sem urai a kormányok a gazdasági folyamatoknak. A hétfői parlamenti ülést figyelve a legnagyobb élményt mégis Boldvai László felszólalása jelentette. Eddig nekem fel sem tűnt, hogy a Tocsik-botrány idején lebukott MSZP-s pártpénztárnoknak még ebben a kis létszámú frakcióban is szorítottak helyet. Azt hittem, kiérdemesült pártmunkásként a kacsalábon forgó salgótarjáni villájában tengeti életét. Ehelyett gazdaságpolitikai leckét akart venni Matolcsytól a „nem ortodox gazdaságpolitika” ismérveiről. És őt is az érdekelte leginkább, meddig akar még miniszter lenni a közgazdász. Boldvai aggódik, hogy lassul a gazdaság és kivonulnak a befektetők. Én meg azon aggódom, de nagyon, miként lehetséges, hogy a ’96-os korrupciós botrány után tizenöt évvel Boldvai még mindig politikai tényező a baloldalon. Emlékezzünk rá: az SZDSZ és az MSZP pártpénztárnokainak köszönhetően az önkormányzatokat megillető jussot csapolta meg egy jogi tanácsadó sikerdíján keresztül a két szövetséges párt klientúrája. Boldvai nem jól kérdezett: mert nem az a helyes kérdés, hogy meddig marad miniszter Matolcsy, hanem inkább az, meddig lehet politikus egy korrupció gyanújába keveredett párt pénztárnoka Magyarországon.
Egyébként a Jobbik és az MSZP által vitt ellenzéki politikára van magyarázat. Ami érthetetlen, az az, hogy a Lehet Más a Politika miért nem törekszik sokkal nagyobb elszántsággal arra, hogy kormányképes politikai erővé tudjon válni. Hogy miért nem akarja az MSZP szavazóbázisát megszólítani, maga mögé állítani, mint ahogy az is furcsa, hogy sem az MDF-es, sem az SZDSZ-es szavazóbázis megszerzéséért szinte nem tesz semmit. Mintha erőnek erejével azon dolgoznának, hogy megmaradjanak egy kis zöld rétegpártnak.