Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) előkészítését végző szakmai bizottság 1998 végén alakult meg. Vezetésével Vékás Lajos professzort, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezetőjét nevezték ki. Szakmai berkekben úgy értesültünk: a kodifikációt irányító igazságügyi tárca visszavonta a professzor vezetői megbízását, noha maga a bizottság nem szűnt meg.
Az Igazságügyi Minisztérium szakállamtitkára, Gadó Gábor kérdésünkre azt mondta: mindössze arról van szó, hogy új szakaszba lépett a Ptk. előkészítése, s a munkát teljes egészében a szaktárca irányítja. Kifejtette: a törvénytervezet első változatát az időközben beérkező észrevételek alapján átdolgozták, s jelenleg a törvényszöveg közigazgatási egyeztetése zajlik. A kormány januárban tárgyal a jogszabályról. A civil kódex 2010-ben léphet hatályba.
Gadó Gábor elmondta: szükségessé vált, hogy két témakört a Ptk. hatályba lépése előtt külön szabályozzanak. Az egyik törvény a gyűlöletbeszéd szankcionálását, a közösségek méltóságának védelmét oldaná meg. A tervezetet október 29-én megszavazta ugyan a parlament, ám a köztársasági elnök nem írta alá. Előzetes kontrollra elküldte az Alkotmánybíróságnak.
Gadó megerősítette: folyamatban van annak a külön törvénynek a kidolgozása, amely a Ptk. 2010-es hatálybalépéséig rendezné az élettársi kapcsolatokat. A szabályozás lehetővé tenné, hogy az élettársak regisztráltassák együttélésüket a hatóságnál, örökölhessék egymás vagyonát, s özvegyi nyugellátásra is jogot szerezzenek; gyermekek örökbefogadására az államtitkár szerint nem lenne joguk. Ez továbbra is csak a házastársakat illeti meg. A szakállamtitkár elmondta, nem csupán a meleg párok jogviszonyainak rendezéséről van szó. Az új törvény mindazokra vonatkozna, akik nem kívánnak házasságot kötni, de együttélésükhöz a hatóság jóváhagyását kérik.
Nem mindennapi nyaraló és rengeteg befektetés Kollár Kinga nevén
