Salgótarjánban az egykori Vásártéren, a tragikus, 1956. december 8-i sortűz és tömegmészárlás helyszínén rendezett gyászünnepségen az SZDSZ és az MSZP képviselői a Himnusz elhangzása után elhelyezték koszorúikat az emlékműnél, majd elhagyták a teret, ezzel jelezve, hogy nem vállalnak közösséget Wittner Máriával. A városi MSZP és SZDSZ tavaly ugyanezt tette, de akkor más ürügyet talált a külön megemlékezésre.
Wittner Mária (Fidesz) országgyűlési képviselő, halálra ítélt 1956-os forradalmár beszédében sérelmezte, hogy az egykori, „tettüket meg nem bánó véres kezűeket” éppúgy kitüntetik „a módszerváltás utáni demokráciában”, ahogyan a diktatúrában tették. „Így kaphatott kitüntetést a salgótarjáni sortűz egyik prominens ÁVH-s levezénylője, dr. Ladvánszky Károly, akinek 75. életévének betöltésekor Lamperth Mónika belügyminiszter adta át a kitüntetést. Életútjának érdeme 131 áldozat, nők, férfiak és gyerekek, 150 sebesült, s mindez csak Salgótarjánban” – mondta.
A képviselő szerint a sortüzeket „ímmel-ámmal tárgyalta a független bíróság, az eredmény majdnem a nullával egyenlő, az igazi főbűnösök kimaradtak a buliból”. – Ezért történhetett meg az, hogy a forradalom 50. évfordulóján, a nulla tolerancia nevében, úgy, mint régen, vérbe fojtották – tette hozzá.
Az anyákat arra kérte, óvják gyermekeiket, mert, mint fogalmazott, a sortüzes halált felváltotta a lopakodó halál, melyet most úgy hívnak, reform.
131 ártatlan embert mészároltak le
A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Tamás munkástanácsi vezetőket – az utóbbit az ismeretlen helyen bújkáló Kelemen Károly helyett "prezentálták". Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását. Az első lövések valószínűleg a pufajkások felől érkeztek figyelmeztető céllal, a karhatalmisták a tömeg feje fölé lőttek. Ezután a források és a szemtanúk szerint az egyik üveggyári munkás, a tömegben álló Ferencz István egy ártalmatlan gyakorló hanggránátot robbantott fel, erre a pufajkás pribékek, a rendőrök, és a megszálló szovjet hadsereg katonái, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".
Néhány nappal később a kiadott kommunista közleményben már az áll, hogy ellenforradalmi provokátorok gránáttámadást intéztek a karhatalmisták és baráti szovjet katonák ellen, és tudatosan provokálták a fegyvereseket. Az Országos Rendőrfőkapitányság helyszíni szemléjén azonban egyértelmûen megállapították, hogy a tüntetők nem lőttek az egyenruhásokra, akik viszont sortüzet adtak le a tömegre. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a megállapításokat elhallgatták.
A sortűznek levéltári források szerint 49 halálos áldozata volt, és mintegy 80-an sebesültek meg. A Pofosz 131-re teszi az áldozatok számát.
A Kádár-pribékek tovább kegyetlenkedtek
A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. Szakolczai Attila a sortüzekről így fogalmaz Megtrolás és restauráció című tanulmányában: „A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. (…) Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatott meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét.”
Sulyok László, a Pofosz Nógrád megyei elnök-helyettese a gyásznapon azt mondta: 51 esztendő telt el a kettős sortűz óta, és már felejtenünk kellene, de azért sem lehet, mert „nem gondolhatjuk komolyan, hogy ami ma van, az a mi vágyott demokráciánk”.
Székyné Sztrémi Melinda, Salgótarján polgármestere azt hangsúlyozta, hogy december 8-a annak mementója: nem engedhetjük meg még egyszer olyan hatalom működését, amely sárba tapossa a demokráciát, félelemben tart, besúgásra ösztönöz, elhallgatja az igazságot.
(MTI, MNO. mult-kor.hu, hírTv)
