Horváth Ágnes az otthonszülés szabályozásáról kijelentette: nem szeretne olyan rendszert létrehozni, amely bármelyik irányzatot kizárólagossá teszi ebben a kérdésben.
-„Döntsenek az édesanyák, hogy amennyiben kórházon kívüli szülést választanak, akkor ezt kinél, hogyan, milyen körülmények között teszik – hangoztatta. Közölte: nyitottak arra, hogy megtalálják azt a megoldást, amelyet mind a bábák, mind az orvosszakma elfogadhat. Az egyeztetésről szólva közölte: a legnagyobb dilemmában sikerült megállapodniuk.
-Számomra nagyon egyértelmű volt, valamennyi otthoni szülést pártoló szervezet egyetért abban, hogy legális megoldásra van szükség – tette hozzá. Mint mondta, az egészségügyi tárca kezdeményezi, hogy hasonló szövegtartalmú módosítás, mint amely a témában már megjelent önálló képviselői indítványként, szerepeljen az egészségügyi törvény módosításában, ezt a tél végén tervezik benyújtani.
Geréb Ágnes szülész-nőgyógyász, független bába az újságíróknak az egyeztetés után azt nyilatkozta: ezen az egyeztetésen hangzott el először egy orvos szájából, hogy érti, miért nem szeretnénk, hogy ebben az átmeneti szakaszban orvos legyen a szülésnél. Mint mondta, az otthonszülést eddig évente 250-300-an választották, ez a szám a későbbiekben, a szabályozás életbelépésével sem fog változni véleménye szerint. Az otthonszülés ügyében tavaly az ombudsman, a szakmai szervezetek és a szakorvosok is megszólaltak.
Októberben Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa állásfoglalásában kérte az otthonszülés jogi és etikai feltételrendszerének, valamint szakmai minimumkövetelményeinek kidolgozását a jogalkotótól és a szakmától. Az állásfoglalást azt követően dolgozta ki az ombudsman, hogy szeptember közepén egy fővárosi születésházban indult szülés során fellépett komplikáció miatt egy csecsemő a kórházba szállítást követően életét vesztette. A Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium szeptemberben elutasította az otthonszülés gondolatát és gyakorlatát, mivel – állásfoglalása szerint – otthon nem teremthetők meg a biztonságos szülésvezetés mindazon szakmai feltételei, amelyek a kórházak szülészeti osztályán rendelkezésre állnak.
Ne az orvosok zsebében lévő kis füzetecske határozza meg, hogy ki mikor jut ellátáshoz
Az egészségügyi miniszter fontosnak tartja, hogy legyen kórházi várólista, és azt minden intézmény vezesse.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!