Szabó János: A Magyar Gárda is a civil kurázsi része

Szabó János egykori agrárminiszter, jelenleg győri önkormányzati politikus szerint a Magyar Gárda visszatartó erő a cigánybűnözéssel szemben, ezért a gárdát a civil kurázsi megnyilvánulásaként támogatni kell. A Fidesz szerint  Szabónak le kell mondania, ha nem teszi meg, akkor az ellenzéki párt kezdeményezi visszahívását az önkormányzat egyik bizottságából.

MNO
2008. 01. 22. 11:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó János, volt kisgazda agrárminiszter üdvözli a Magyar Gárdát, amelynek jelenléte szerinte visszatartó erejű a cigánybűnözéssel szemben, legalábbis a Kisalföld című lap keddi számában közzétett, a győri önkormányzat közigazgatási bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv szerint. A politikus-ügyvéd, aki 1990-ben a Független Kisgazdapárt jelöltjeként szerzett országgyűlési mandátumot és a földművelésügyi miniszteri tisztséget 1993-1994-ben töltötte be, a bizottság külső tagjaként beszélt erről a testület múlt heti ülésén. A lap közölte: a közgyűlés Pádár László szocialista önkormányzati képviselő, a Cigányok Érdekvédelmi Szövetségének megyei elnöke indítványára csütörtökön tárgyal arról, hogy az önkormányzat elhatárolódik-e a Magyar Gárdától.

Az előterjesztéssel múlt héten foglalkozott a képviselő-testület közigazgatási bizottsága. Az ülés hivatalos, tartalmi jegyzőkönyve került a lap birtokába. Eszerint Szabó János arról beszélt, hogy a civil szerveződéseket és a civil kurázsit mindenki támogatja, és ilyen civil kurázsi a Magyar Gárda is. Statisztikai adatokkal próbálta szemléltetni a cigányok által elkövetett bűncselekmények arányát és úgy fogalmazott, hogy azok döntő hányada vagyon elleni, tehát amit a lakosság nagy többsége felhalmoz, azt a kisebbség jogtalanul fogyasztja. A politikus jelezte, nem érti a szervezettel kapcsolatos félelmeket, hiszen a gárda nem rendezett pogromot a cigányok ellen.

Megjegyezte: a cigány fajt nem lehet általánosságban elítélni, de a tendenciát meg kell állítani. Kifejtette azt is: két megoldás létezik a probléma kezelésére, az egyik a kiirtás, a másik az eltartás. Szerinte, miután az előbbi szóba sem jöhet, marad az utóbbi, az eltartás. A lap újságírója megszólaltatta Szabó Jánost, aki kijelentette: a tartalmi jegyzőkönyv hűen adja vissza az általa a bizottsági ülésen megfogalmazottakat. A Kisalföld úgy tudja, Szabó János győri ügyvéd a városi közgyűlés közigazgatási bizottságába politikai alku nyomán került be, miután a 2006-os országgyűlési választások második fordulója előtt az utolsó pillanatban visszalépett a fideszes Szakács Imre javára.

A Fidesz győri elnöksége közleményében felszólította Szabó Jánost, hogy azonnali hatállyal mondjon le a győri közgyűlés közigazgatási bizottságában betöltött külsős tagsági posztjáról, mivel a 2006-os országgyűlési választáson MDF-es színekben indult képviselőjelölt mélyen felháborító és elfogadhatatlan nyilatkozatot tett a bizottság legutóbbi ülésén. Az elnökség bejelentette: ha Szabó János nem mond le, akkor az önkormányzat Fidesz-frakciója csütörtöki közgyűlésen visszahívását fogja kezdeményezni a bizottságból.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.