„Az SZDSZ elárulta a rendszerváltozást” – Tarlós kész a vitára

Tarlós Istvánt meglepte, hogy „a rendszerváltozást eláruló SZDSZ szóhasználatában ő kádárista”. A Fidesz népszavazási kampányának politikai vezetője kedden Debrecenben sajtótájékoztatón reagált Kóka János liberális pártelnöknek a nap folyamán tett kijelentésére. • Kóka Jánosnak a népszavazás két kultúra összecsapása

MNO
2008. 02. 05. 23:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kóka János kedden sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy „Kádár János valószínűleg büszke lenne a népszavazás kezdeményezőire, hiszen Tarlós István kampánykörútja során a szocialista egészségügyet dicsérte, büszkén lobogtatta egy volt munkásőr levelét, aki a Fidesz kampányát kívánja segíteni”. Tarlós István emlékeztetett arra, hogy 1994-ben éppen azért hagyta el az SZDSZ-t, mert az koalícióra lépett az egykori MSZMP utódpártjával. „Ezzel az SZDSZ elárulta a rendszerváltozást” – mondta Tarlós István, aki szívesen száll vitába Kókával. Ha erre az SZDSZ elnöke nem hajlandó, akkor „gyáva ember” – fogalmazott. Szerinte vannak olyan területek, ahol az utóbbi években visszalépés történt a késő kádárizmushoz képest. Ezek közé sorolta az egészségügyi ellátás stabilitását és az akkori jobb közbiztonságot. Ahhoz, hogy ezt belássuk, „nem kell kádáristának lenni, csak nem kell hülyének lenni” – mondta. Tarlós szerint hozzá lehet nyúlni a nagy ellátórendszerekhez, csak nem olyan „hebehurgya” módon, ahogy ezt a jelenlegi kormányzat teszi.

Az ellenzéki politikus szerint a kormánypártoknak nincs üzenetük tartalmi kérdésekről. Felhívta a figyelmet arra, hogy a népszavazásra mindenkinek, így a baloldali érzelmű embereknek is el kell menni, és igennel kell voksolni. Tarlós István azt mondta, a mostani konfliktus nem a jobb- és a baloldal között van, hanem Gyurcsány Ferenc és a magyar társadalom között. Tarlós a népszavazás egyértelmű üzenetének nevezte, hogy ma már Magyarországon sem lehet mindent megtenni következmények nélkül. Megítélése szerint egy érvényes és eredményes népszavazás után az Európai Unió is el fog gondolkodni a kormány stabilitásán, megbízhatóságán, de el fognak gondolkodni a befektetők is. Ha pedig Gyurcsány Ferenc a szokásos fellengzős stílusában reagál a népszavazásra, akkor az is kiderül, hogy nem demokrata – fogalmazott Tarlós István. Hozzátette: ha egy eredményes népszavazás után „a kutya ugat, a karaván marad”, akkor eldőlt a 2010-es választás eredménye.

Rácz Róbert, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke a sajtótájékoztató előtt a közgyűlés fenntartásában működő debreceni Kenézy Gyula-kórház helyzetéről tájékoztatta Tarlós Istvánt. Egyebek mellett elmondta: a 40 százalékos teljesítményvolumenkorlát-elvonás és az aktív ágyak számának 36 százalékos csökkentése drámai módon érintette a kórházat, miközben alapvetően változatlan maradt a területi ellátási kötelezettsége. Szentgyörgyi János, a Kenézy-kórház sajtóreferense az MTI-nek elmondta: a gyógyintézmény négy betegszállító céggel beteg-váróhelyiséget alakított ki, hogy ne kelljen a betegeknek a folyosón várakozniuk a szállításra. A húsz beteg tartózkodására alkalmas helyiségben a fekvő betegeknek ágyak is vannak.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.