Az egyik kezdeményezés szövege: „Egyetért-e azzal, hogy a szándékos bűncselekményt elkövető büntethető legyen, ha a cselekmény elkövetésekor 12. életévét betöltötte?”
A másik kezdeményezés így szól: „Egyetért-e azzal, hogy a közoktatási törvény tegye lehetővé a súlyos fegyelmi vétséget elkövető tanköteles tanuló intézményből történő kizárását?”
Az OVB szerdai ülésén összesen 22 népszavazási, illetve népi kezdeményezésről döntött, húsz esetben különböző okok miatt – az egyértelműség hiánya, formai hibák vagy költségvetési érintettség – nem hitelesítette a feltenni szándékozott kérdéseket.
Meg fogják támadni a döntést?
Szigeti Péter, az OVB elnöke újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a mostani döntést várhatóan meg fogják támadni, és erről az Alkotmánybíróság (AB) dönt. Mint elmondta, amennyiben az AB jóváhagyja a döntést, megkezdődhet a négy hónapig tartó aláírásgyűjtés, amelynek során ha kétszázezer aláírás összegyűlik, kötelező kiírni a népszavazást az Országgyűlésnek, és ez a népszavazás ügydöntő lesz. Ha kétszázezernél kevesebb aláírás gyűlik össze, akkor a Parlament mérlegelheti, hogy népszavazásra bocsátja-e a kérdést.
A népszavazási kezdeményezések között szerepelt Vona Gábor több beadványa is, az elfogadottakon kívül egyebek közt az, hogy a szociális segélyezés feltétele – a nem egészségkárosodott emberek esetében – legyen-e a havi százhúsz órás közmunkavégzés. Ezt a beadványt az OVB arra hivatkozva utasította el, hogy a közmunkavégzést az állam támogatja, tehát az a költségvetés kiadási oldalát érintené, ami kizárja a népszavazás kiírását.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.