Tettestárs(ak) nyomában

A Magyar Nemzet információi szerint a rendőrök nyomozástechnikai okokból csak később vetik hazugságvizsgálat alá P. Lászlót.

TK
2012. 07. 20. 3:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A lap úgy tudja, hogy csütörtökön több olyan embert is hazugságvizsgálatnak vetettek alá a szakemberek Bándy Kata meggyilkolásának ügyében, akinek tudomása lehet az eset körülményeiről. A Magyar Nemzet információ szerint a hazugságvizsgálaton már átesett a gyanúsított barátnője, P. László egy barátját pedig még keresi a rendőrség. P. László poligráfos vizsgálatát nyomozástechnikai okokból későbbre halasztották. A nyomozók kitartanak amellett, hogy a terheltnek egy vagy több segítője volt.

Az mno.hu beszámolt róla, hogy egyre több jel utal arra, hogy ketten vettek részt Bándy Kata megölésében. A Facebookon arra kérik az embereket, hogy július 21-én este hét óra és éjfél között együtt emlékezzenek Bándy Katára a budapesti Szent István téren.

A Bándy-gyilkosság részletei:

A Pécsi Városi Bíróság szerdán döntött P. László harmincnapos előzetes letartóztatásáról.

A testén lévő karmolásokból és a nála lévő mobiltelefonból következtette ki, mi történhetett – vallotta a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László. Bándy Katát július 23-án helyezik végső nyugalomra Szekszárdon – számolt be egy dunántúli hírportál.

– Kedden 9 óra előtt kezdődött a pécsi pszichológusnő meggyilkolásával gyanúsított férfi kihallgatása a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság épületében. A gyanúsított részletes vallomást tett, továbbra is kitart amellett, hogy a bűntényt egyedül követte el.

Egyedül viszem el a balhét” – tolmácsolta a Bándy Kata meggyilkolásával vádolt P. László szavait kirendelt ügyvédje hétfőn. Ugyanakkor a Hír TV információi szerint a lányt többen tuszkolhatták be egy kocsiba.


– Hatala József országos rendőrfőkapitány egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel szerdán annak, aki segít kézre keríteni Bándy Kata gyilkosát.


További részletek a Magyar Nemzet pénteki számában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.