Hiába mondják erre-arra, hogy a lengyel–magyar barátság csak keveseknek, ráadásul csak magyaroknak (nacionalistáknak) jelent bármit is, a március immár hagyományosan a két nép közös hónapja. Két jelentős esemény is összetorlódott március derekára; a békemenet és a lengyel államfő budapesti látogatása, aminek voltak bizony spontán elemei is Budán – Bronislaw „Bronek” Komorowski egyszer csak megjelent a Bem téren lufit eregetni a lengyel–magyar összetartozás napján. No de akkor időrendben.
A januári békemenet, illetve a nem szűnő nemzetközi nyomás hatására – ami a magyar kormányra nehezedett – a Gazeta Polska lengyel lapcsalád olvasói klubjaiból rengeteg busszal és vonattal több ezren jöttek Budapestre, hogy kifejezzék a két nemzet máig is élő és kölcsönös szolidaritását, és meghallgassák Orbán Viktort a Kossuth téren.
Szerkesztőként a tavaszi felvonulás előtti napon ráadásul egy igen érdekes hírbe botlottam az MTI-ben: Jan Vincent-Rostowski lengyel pénzügyér bejelentette a magyar utas válságmegoldást, az európai nagyhatalmi státusra törő Lengyelország minket követve bevezeti a bankadót.
A nagy napon korán keltünk: lengyelek a Nyugatiban, a Keletiben, a Déliben – az Északiban csak azért nem, mert nincs olyan. De tényleg mindenhol polákok voltak, Tarlós István délelőtti beszédén, a vári turisták helyén és a hétköznapokon iskolások által ellepett bel-budai zebrákon, járdákon. Még az sem zavart senkit, hogy a lengyeleket nyelvi gátak választották el a társalgástól a vendéglátókkal.
Tudva lévő, hogy a majd' 40 milliós államban – a komcsik jó időérzékű elűzésével – már két jobbos párt, egy konzervatív (PiS) és egy liberális (PO) vetekszik a kormányzati szolgálat lehetőségéért, az Orbán-kormánnyal pedig inkább a PiS „kokettál” (egyes körök ajj, be szeretik ezt a szót...). Ennek ellenére liberálisabb szemléletű, a magyar nyelvet tökéletesen bíró Roman Kowalski nagykövet igen jól otthonra talált nálunk, teljesen közvetlen mindenkivel, aki megkeresi, és még a kisebb programok mellé is simán odaáll védnökként, ha kérik. Egyébként Csúcs Lászlóné Halina asszony, az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat vezetője is ilyen jó ember, akárki meglássa!
No de hol van itt a lufieregetés?
Még alig ocsúdott fel a magyar abból, hogy bizony nekünk nem csak ellenségeink vannak mindenfelé, máris jött az összetartozás napja (március 22.), ennek kapcsán pedig – egy 2007-es kölcsönös parlamenti döntés óta – minden évben ezen a napon hol a lengyel államfő jön hozzánk, hol a magyar utazik a polákokhoz. Ezúttal Bronek Komorowski elnök volt a soros, az ő programját sikerült lekövetnem, és alaposan kellett kapaszkodni, hogy egy kis különlegességet is sikerüljön belecsempészni az államfői látogatásról szóló anyagba.
Tulajdonképpen elég szűk volt az a kör, aki kiigazodott Komorowski teljes magyarországi programján, mert voltak nem hivatalos elemei is. Az a tény, hogy hivatalosan végig tagadta a protokollcsapat a Bem téri koszorúzást – amiről magam már hetek óta tudtam, és hát Rétvári Bence államtitkár ki is kotyogta aznap reggel a Lánchíd Rádiónak –, okozott némi bizonytalanságot bennem, de jól értesültként megsegített egy egyedülálló napi összefoglaló videós anyag elkészítésében.
Az ünnep kiválóan sikerült, Komorowski elnök meghatottan vett részt a koszorúzáson, és jól láthatóan élvezte a hagyományőrzők előadását, alig egy-két testőr volt vele és feleségével. Csúcs Lászlóné is azt mondta nekem, hiába „hivatalos munkalátogatás”, Bronislaw Komorowski emiatt az ünnepség miatt jött hozzánk.
Ugye tudjuk, hol zajlott '56 október 23-án lengyel szolidaritási tüntetés Budapesten?
Korábbi születésnapi cikkeink:
Éhezve meneteltek a szocialisták
Mikor az első hírek kijöttek arról, hogy a februári rekord hidegben arra vállalkoznak a szocik közül néhányan, hogy Miskolcról Budapestre gyalogoljanak munkát és kenyeret követelve, akkor azt hittem, csak Gyurcsányék avasi terepgyakorlatára reagálnak. (Be kell vallanom: ezt ma is így hiszem.)
