Közhelyszerű megállapítás, hogy az oktatásnak milyen hatalmas szerepe van mind az egyén, mind pedig egy egész nemzet életében. A rendszert sokan és számos módon alakítanák át a nagyobb hatékonyság érdekében. A tudás elsajátítása és a pszichés fejlesztés egyaránt deklarált elvárások, de ahhoz már sokféle eszközt lehet társítani.
Van, aki az iskola kapcsán abból indul ki, hogy manapság a gyerekek nagy része egy szükséges rosszként éli meg az iskolába járást, durvábban fogalmazva nem is szeret iskolába járni és tanulni, de ha jön a félév vagy az év vége, akkor a jó jegy érdekében aktivizálják magukat, és lobbiznak az adott tanárnál, hogy hadd javítsanak a jó jegyért. Nyilván sokan egyetértenek ezzel a kijelentéssel, míg mások vitatkoznának vele, de ha saját emlékeink között kutakodunk, elég valószínű, hogy ezt a hozzáállást diákként mi is megtapasztaltuk. A gyakorló pedagógusok pedig nap mint nap szembesülhetnek ezzel a problémával.
Így volt ezzel Virágh Szabolcs magyar–angol szakos tanár is, aki eddig három iskolában dolgozott, és az intézmények ugyan sok mindenben különböztek egymástól, a fent említett jelenségeket mindegyikben tapasztalta. Így jutott el a kérdésig, hogy vajon ez a magatartás mennyire tekinthető magától értetődőnek, és ha ezen változtatni szeretnénk, milyen utak állnak rendelkezésre. Így csatlakozott a Demokratikus Nevelésért és Tanulásért Egyesülethez, mely egy már régóta létező modell mentén keresi a megoldást az oktatásban felmerülő kérdésekre. Ezt a modellt képviseli az Angliában 1921 óta létező Summerhill nevű iskola, amely az úgynevezett demokratikus iskola mintaintézményének tekinthető.
De mit is jelent az, hogy demokratikus iskola? Virágh Szabolcs szavai szerint egy ilyen iskolában a legtöbb kérdésben a tanároknak és a diákoknak egyenlő jogaik vannak. A felnőttek pedig az iskolában a gyerekek érdeklődésének megfelelően támogatóként lépnek fel. Ez elméletben nagyon jól hangzik, ám adódik a kérdés, hogy a mai teljesítménycentrikus világra hogyan tud felkészíteni egy ilyen intézmény, elsajátítja-e a gyerek azokat az ismereteket, melyek saját identitásának meghatározásához nélkülözhetetlennek? Hogyan tud boldogulni egy ilyen háttérrel később felnőttként?
Talán ezen kétségek okán is hazánkban ez a modell még nem vert gyökeret, bizonyos iskolákban megtalálható néhány eleme, de erre mutató tendenciát nem tapasztalhatunk. A diákok érdekképviselete az iskolákban például a diákönkormányzatokban testesül meg. Virágh Szabolcs szerint ugyanakkor egy Summerhill jellegű iskola megtanít arra, hogy egy demokratikus jogállam arról szól, hogy állampolgárként részt vegyünk a döntésekben. Ezért tartanak ezekben az iskolákban rendszeresen olyan gyűléseket, ahol a tanárok és a diákok az iskola életét érintő döntéseket együtt hozzák meg, legyen szó arról, hogy mikor kell az iskolába érkezni, vagy hogy legyen-e például egyenruha. A döntésekért pedig vállalni is kell a felelősséget.
Emellett a legtöbb ilyen intézményben nincs kötelező óra, hanem van egy kínálat, amelyből a tanuló az érdeklődési körének megfelelően választhat. Ez a fajta működés azon a pszichológiai tézisen alapul, hogy a gyermeki fejlődés akkor tud kiteljesedni, hogyha vannak olyan ingerek, amiket kipróbálhat, és a környezete ebben segíti őt.
