Mégis „átigazolhat” Nagykőrös

A megyeváltásról szóló népszavazás sikertelen volt, ám egy javaslat útján mégis Bács-Kiskun megyéhez kerülhet a város. A választókerületi rendszert ez a változás nem érintené.

csitK
2013. 06. 28. 18:15
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelenleg Pest megye déli részén fekvő város megyeváltását a település képviselő-testülete kezdeményezte, szerintük ugyanis számos előnnyel járna, mind a közigazgatási szolgáltatások, mind az egészségügyi ellátás igénybevétele szempontjából, ha Bács-Kiskun megyéhez tartoznának, amelynek székhelye, Kecskemét mindössze 16 kilométerre fekszik tőlük – derül ki az előterjesztés indoklásából.

Nagykőrös a döntéssel a dél-alföldi régióhoz kerülne, így előnyösebb helyzetből pályázna európai uniós támogatásokra. A képviselő-testület szerint a foglalkoztatás bővülését is hozhatja a város számára, ha ahhoz a közigazgatási egységhez kerülnek, amelyhez az 1950-es megyerendezés előtt is tartoztak. A városban április 7-én tartottak népszavazást a kérdésről, amelyen ugyan a választásra jogosultaknak mindössze 33 százaléka vett részt, így érvénytelen lett, azonban az érvényesen voksoló több mint 6300 ember közül meghaladta az 5600-at a megyeváltás mellett szavazók száma

A megyeváltás a soron következő országgyűlési és önkormányzati választásokat nem érintené, mivel – ahogy az indoklásban olvasható – a választókerületi határok módosításai választójogi aggályokat vetnek fel. Nagykőrös jelenleg járási székhelyként működik, a járáshoz tartozó Kocsér és Nyársapát településeknek így más járásokhoz kell csatlakozniuk, és mérlegelni kell azt is, hogy Nagykőrös miatt egy új járást kell-e létrehozni vagy a településnek kell egy meglévőhöz kapcsolódnia.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.