Jedlik-terv: aktívan védenék a szellemi tulajdont

Többek közt azért kell kiemelten foglalkozni a kérdéssel, mert az internet megjelenése a szerzői jogok terén is új korszakot hozott magával.

csitK
2013. 07. 04. 13:06
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2013–2016 közti Jedlik-terv négy pillérből épül fel. Ezek közül az első az iparvédelem, amely a biotechnológiától az dizájnig sok olyan területet lefed, ahol szellemi tulajdon nélkül ma már nem lehet boldogulni. A stratégia második pillére a szerzői jogot érinti. Itt azért szükségesek új szabályozási modellek, mert az internet ezen a téren is új helyzetet teremtett.

A harmadik elem azt vázolja fel, hogy a szellemi tulajdon védelmét a nemzet- és gazdaságpolitikai kitörési pontokra kell fókuszálni. A terv negyedik része az intézményrendszerhez kapcsolódik. A stratégia végrehajtásához szükséges emberi és anyagi erőforrásokat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala biztosítja.

A stratégiára azért van szükség, mert a szellemi tulajdon biztosítja a kutatási ráfordítások megtérülését, ezzel pedig a gazdaság fejlesztéséhez is hozzájárul. A tervhez kapcsolódóan a kormány honlapján közzétette a 2011–2015 közti hamisítás elleni akciótervet is. Ebben fontos szerepet kap a lakosság tájékoztatása és a kalóztermékek kínálatának csökkentése is.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.