A Szent Koronát védelmező őrökre emlékeztek

Példás helytállásnak nevezte a Szent Korona őreinek 1944 novemberi tetteit az Országgyűlés alelnöke csütörtökön Veszprémben.

KSZ
2014. 12. 04. 19:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Lezsák Sándor a koronaőrökre emlékező beszédében azt mondta, hogy mindenki előtt minta lehet az egykori koronaőrök példás helytállása, akik azért kísérték a Szent Koronát 1944 novemberében Veszprémbe, hogy megmentsék a háború pusztításától.

Míg az újkori Európa történetében a katonai életpálya csúcsa az volt, ha valaki tagja lehetett a királyi testőrségnek, addig Magyarországon a királyi koronaőrség tagjainak járt a legtöbb tisztelet – idézte fel. A korona ugyanis „szent” volt, és míg más országokban a királynak volt koronája, addig hazánkban a Szent Koronának volt királya – fogalmazott.

Lezsák Sándor elmondta, hogy 1304-ben Ottó cseh herceg magával vitte a koronát, ezért, megerősítendő a védelmet, később az egyházi őrök mellé egyre több világi személy is került. Egy az 1400-as évek végén született törvény pedig kizárólag világi főurakra szűkítette a koronaőrök körét. A király a korona szolgája volt, így egyedül nem nevezhetett ki koronaőrt, hanem csak az országgyűléssel együtt.

„A Szent Korona történetében benne van a magyarság története” – fogalmazott Lezsák Sándor, felidézve, hogy a korona 1978-ban került vissza Magyarországra az Egyesült Államokból, és 2001-ben került a Parlamentbe. A mai koronaőrök a magyar államiságot, a múltat és a magyarság jövőjét egyesítik – jelentette ki az Országgyűlés alelnöke.

A Parlamentben, a „nemzet templomában” a Szent Korona mellett elhaladva mindig úgy érzi, hogy valaki figyeli és a nemzet szolgálatára figyelmezteti – zárta gondolatait Lezsák Sándor.

Horváth Zsolt, a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kuratóriumi elnöke kiemelte, a Keresztény Katonák Szövetsége és a Pannon Térség Fejlődéséért Alapítvány kezdeményezésére 2010 óta minden évben megemlékeznek az 1944 végén a Szent Koronát védelmező koronaőrökről.

A megemlékezés részeként ökumenikus istentiszteletet tartott Márfi Gyula katolikus érsek és Oláh Emil református tábori lelkész. Az ünnepség a koronaőrök emlékjelének megkoszorúzásával zárult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.