A csődbiztosok jogi és technikai ismereteket tanulnak, illetve elsajátítják az elektronikus ügykezelői rendszer működését, amit munkájuk során használniuk kell. A tárca tervei szerint a családi vagyonfelügyelők az ősz végén további képzésen vesznek majd részt. Úgy tudjuk, a biztosok közül 40 fő Budapesten, és kétszer 30 fő Veszprémben, illetve Szegeden kap képzést.
Az Igazságügyi Minisztérium arról tájékoztatta lapunkat, hogy a lakosság számára az elemi tudnivalókat és az eljárás kezdeményezéséhez szükséges információkat, segédleteket egy központi internetes honlapon fogják közzétenni. Ez azért is rendkívül fontos, mert egyelőre csak egy magánszemély által összeállított internetes felületen tájékozódhattak az adósok. A tárca közölte: az adósságrendezési eljárással kapcsolatos előkészületek folyamatosan zajlanak, a kormány döntött az intézményrendszer felépítéséről, azaz a Családi Csődvédelmi Szolgálat központi és területi szerveinek létesítéséről, ezek felállítása megindult. Mint írták, zajlik az együttműködés kialakítása a kormányzati és az igazságszolgáltatási szervek között. Továbbá hamarosan kihirdetik azokat a jogszabályokat, amelyek a hatásköri és szervezeti kérdéseket tisztázzák, illetve az adósok számára az eljárás kezdeményezéséhez szükséges részletszabályokat tartalmazzák.
A minisztérium együttműködik a pénzügyi intézményekkel is, hogy azok felkészülten tudják fogadni ügyfeleiket. Erre azért van szükség, mert a magáncsődeljárás – az egyszerűsítés érdekében – bíróságon kívüli szakasszal, a jelzálog-hitelező pénzügyi intézmény koordinálásával indul.
A három hét múlva startoló családi csődvédelmet egyelőre azok az adósok vehetik majd igénybe, akiknek lakhatása forog kockán, a többi adós csak egy évvel később élhet a magáncsőd intézményével. Az Országgyűlés június végén fogadta el a magáncsődöt bevezető törvényt, amely a szakértők szerint a jelenlegi bírósági végrehajtáshoz képest méltányos az adóssal szemben, a fő hitelezőként eljáró bankoknak viszont nagy költséget és pluszmunkaerőt jelent.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!