Ötvenhat menedékkérőt vittek kórházba ismeretlen fertőzés miatt kedden késő este Budapesten, a Nyugati pályaudvarról – tájékoztatta a Migration Aid az MTI-t szerda hajnalban. A közlemény szerint a civil kezdeményezés pályaudvaron dolgozó önkéntesei hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak. A szervezet értesítette a helyzetről a mentőszolgálatot, a helyszínre érkező orvosok pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevonásával egy buszt rendeltek, ami a betegeket és a velük érintkezőket is az Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitte kivizsgálásra.
A kórház a felnőttek és a gyerekek közül is vett fel betegeket a közel hatórás eljárás után, az egészséges embereket pedig a rendőrség visszavitte a pályaudvarhoz, ahol időközben az ÁNTSZ fertőtlenítette az érintett területeket. A szervezet jelezte, hogy a teljes eljárás zökkenőmentesen, békésen zajlott le.
Rendőrségi razzia történt a Keleti pályaudvaron és környékén csütörtökön. Menekülteket igazoltattak, majd vittek el a rend őrei, több bevándorlóval pedig közölték, hogy el kell menniük a debreceni menekülttáborba, majd megmutatták nekik, hogyan juthatnak el a Nyugati pályaudvarra. A menekülteknek össze kellett szedniük sátraikat, csomagjaikat, de az intézkedés közben jó páran elillantak. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője korábbi kérdésünkre nem erősítette meg a kiürítés tényét, és azt közölte, hogy nincs ilyen folyamatban. Nem lehet tudni, hogy idegenrendészeti razziáról volt-e szó vagy fertőzésveszély miatt kellett kiüríteni a környéket.
Ugyancsak csütörtökön megkezdődött a közfoglalkoztatottak toborzása az ideiglenes biztonsági határzár építéséhez. Varga Márta, a Csongrád Megyei Kormányhivatal kommunikációs vezetője közölte, az építéshez kapcsolódó közfoglalkoztatási program országos mintaprogramként indul. A programról szerdán és csütörtökön tartott előadásokra azok kaptak értesítőt, akik regisztrált munkanélküliek, de jelenleg nem vesznek részt semmilyen közfoglalkoztatásban.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!