Kátyús úton, gazos területek között haladunk péntek este Fony felé. Nem sok jót ígér a település vasútállomása sem: egy félbetört helységtábla és egy pad jelzi mindössze a sínek mellett, hogy hol járunk. Innen már csak pár kilométer és meg is érkezünk egy – BAZ megyéhez képest mindenképpen – idillien festő faluba. A rendezett főtérén Szent István fából faragott szobra áll, EU-s pénzek elköltését hirdető táblák előttünk és mögöttünk. Az egyik ilyen feliratot egy színpadra függesztették fel. Ennél azonban most érdekesebb számunkra az a zöld katonai ponyvával fedett utánfutó, amiből erősítőket pakolnak fel a pódiumra hózentrógert és szaténnadrágot viselő roma férfiak.
Ők annak a Barna Barnabásnak lesznek az egyik előzenekara, aki úgynevezett egymilliós turnéja keretében érkezett a mindentől távoli Fonyba. A vállalkozóból lett mulatós előadó egymilliós turnéjának lényege az, hogy tíz településnek kioszt százezer-százezer forintot, hogy azzal egy helyi családot segítsenek. Kiscsécsen ezért hálából herceggé is avatták, azóta Barna Barnabás honlapjának nyitóképén aranylánccal és bundában pózol saját képével ellátott dollárbankókat szórva a virtuális térbe.
Az előzenekar gitárosától megtudjuk, hogy még van egy óránk az újabb herceggé avatásig, úgyhogy körülnézünk a faluban. Azonnal látszik, hogy egész Fony olyan, mint a főtere: tiszta udvarú, rendes házak állnak a méltóságteljesen magasodó Gergely-hegy árnyékában. Kocsmát keresünk, ahol megtudhatnánk valamit a falu közállapotairól, egy táblán megpillantjuk a Szeszfőzde feliratot, és úgy érezzük, helyben is vagyunk. Megérkezve azonban észrevesszük, hogy a Szeszfőzde nem kocsma, hanem valóban egy szeszfőzde. Itt dolgozik a mindenki által csak Marika néninek szólított Gülner Béláné, tőle semmit nem tudunk meg a koncertről, nem is hallott róla. De azt elmeséli, hogy Fony sajnos tényleg nagyon szegény falu, ahol szinte nincs is más, mint közmunka. Komoly probléma az elvándorlás is, elmondása szerint 1956 óta folyamatosan csökken a falu lakosainak a száma. – Hiába, minden messze van innen – mondja.
A kocsma viszont pont közel lenne, csak éppen zárva van, a személyzet ugyanis kitelepült a romabálra. Kínálatuk és árképzésük ismertetése már önmagában szociográfiai jelentőséggel bír, úgyhogy nem is tekintenénk el tőle: pálinkán és boron kívül itt volt még a szikszói Hell energiaital és a természetesen a Borsodi Sörgyár szinte teljes kínálata, alig kerültek többe, mint egy csésze eszpresszó kávé. Közben a színpadról rendületlenül szól a zene, egy rímpárra fel is figyelünk: „whiskyt iszom jéggel, nem törődöm a pénzzel”. A buli mindezek ellenére csak nem akar beindulni, egy szakállas, bordó pantallós bácsi folyamatosan a „romanótát” és az „Aranyesőt” követeli.
Barna Barnabás még mindig nem érkezett meg, úgyhogy addig Laczkó Zsolttal, a helyi roma önkormányzat alelnökével beszélgetünk. Pontosabban elkapjuk néhány mondatra, mert az övtáskás férfi állandó mozgásban van. Elmondja, hogy milyen nagy segítség a hercegi apanázs, mert szinte megduplázza a kisebbségi önkormányzat éves jövedelmét, állítása szerint ugyanis 135 ezer forintból gazdálkodnak egy esztendőben. Bevallja, hogy lekéstek jó pár pályázatról, de ebben sem kaptak sok segítséget, ezért bízik benne, hogy jövőre ez megváltozik, és tudnak majd az elnyert pénzből munkát biztosítani, fakitermelésről, csirketenyésztésről és gyümölcstermesztésről beszél mint lehetőségről.
A színpadon már Szajkó Tímea zenél, meg is próbálkozik mindenféle buliberobbantó trükkel. Kezdi a dedikált fényképek osztásával, folytatja a gyerekek színpadra hívásával, de csak nem lesznek többen. Néhányan érkeznek csak a romabál helyszíne mellett található kúthoz, hogy talicskába pakolt palackokban vagy marmonkannákban vigyenek haza vizet, miközben Tímea flitteres nadrágjában a táncról, a mulatásról és a szerelemről énekel. A kis létszámra Laczkó szerint két magyarázat is van. Az egyik, hogy 31-e lévén sokaknak nincs már szinte semmi pénze, „hiába ingyenes a buli, itt ez is sokat számít, higgye el”, teszi hozzá. A másik pedig az, hogy számára is érthetetlen okokból letépkedték a plakátokat. De hogy kicsoda, az rejtély, a faluban ugyanis példás a roma–nem roma együttélés, igaz, mikor beszélgetésünkben a Jobbik neve elhangzik, Laczkó elkomorodott arccal kapja el a fejét. „Millió jobbikos van errefelé és mind vezető beosztásban”.
Nem tudunk viszont többet politizálni, mert megérkezik bordó Fordjával a mulatós herceg, aki kiszállva kocsijából szinte azonnal nyilatkozni is kezd egy stábnak. Hosszan, úgyhogy megfigyeljük az „Autóverseny miatt zárva! Életveszély” feliratú kordonok között megrendezett bál koreográfiáját. Gyerekek a színpadon táncolnak, szüleik közül néhányan az első sorokban, a lányok táncolnának, a fiúk ölbe tett kézzel hellezve és bólogatva figyelik őket a közeli dombok tetejéről. Időnként megáll egy kávészínű kocka-Lada, egy piros Ford, vagy egy fekete Audi a tér mellett, és kinyúlik a járművekből egy combnyi bicepsz. Biztos, ami biztos, rendőrök is vannak a helyszínen, de az egyenruhásoknak nem sok dolga akad, úgyhogy legtöbbször a pult mellett látjuk őket, kávézás közben.
A mulatós herceg közben befejezi az interjút, úgyhogy odalépünk hozzá. Az első kérdés adja magát: miért éppen Fony? Ismer itt valakit, egy bizonyos Szabinát, tulajdonképpen ő hozta össze az előadót és a roma önkormányzatot. Barna Barnabás parfümaurája közepén állva büszkén meséli, hogy adományának sorsát mindig nyomon követi, így az októberre ütemezett fonyi, játék- és ruhaosztásra is odafigyel majd. Kérdés nélkül is közli, hogy pályázati lehetőséget is hozott, mert „szívügye ez a környék”, és ezért tudja, hogy itt a legnagyobb baj, a munkanélküliség. Az egymilliós turnét ipari technológiával foglalkozó cégének nyereségéből finanszírozza, nem is titkoltan azzal a céllal, hogy hamarosan a hobbi léphessen a munka helyére. A marketingfogásról szóló kérdést nem tőlünk hallja először. „A honlapom és a plakátjaim valóban a marketing részei, de a pénz odaadása nem az, abban nem lesz semmi kamu”.
Ezzel be is kell fejeznünk a beszélgetést, mert jön az ő ideje a színpadon. Hamar kiderül, hogy ő is a mulatósra hangolt Modern Talkingra esküszik. A 450 fős Fony körülbelül egytizede jött el megnézni a koncertet, de a buli csak nem akart beindulni itt sem. Érzi ezt a herceg is, és egyik száma közepén bekiabálja, hogy a nóta végén meglesz a nagy esemény. És tényleg, jön Bessenyei Zoltán, a fonyi roma önkormányzat elnöke, akinek Barna egyszerűen farzsebből, boríték nélkül odaad százezer forintot. Megtörténik a második herceggé avatás is, az adományozáshoz hasonlóan profán módon átnyújtott oklevéllel. A herceg eljátszik még egy dalt és körülbelül 30 perc után le is jön a színpadról.
A fonyi kultúrházat, anyakönyvvezetői hivatalt, körjegyzőséget egy udvaron belül tudó ingatlan felé pedig Bessenyei közelít. A roma önkormányzat elnökénél két üveg Marika néninél lefőzött pálinka van. „Nektek hoztam”, mondja egyből, pedig még be sem mutatkoztunk. Utána is ilyen készséges marad, némi hezitálás és fejcsóválás után arról beszél például, hogy szerinte Barna Barnabás herceggé avatás nélkül is odaadta volna a százezer forintot. Megvan-e már a család, amelyik megkapja, kérdezzük, mire meglepő válasz jön: végül is erre a romabálra költötték a pénzt, hogy legalább legyen egy kis öröme a fonyiaknak.
És mintha csak Bessenyeit igazolná a romabál általunk elcsípett utolsó jelenete: a bordó pantallós bácsi épp az „Aranyesőre” ropja. A zenekar egy egyvelegben játszotta a nótát, az utána következő dal refrénje ez volt: „szegény vagyok, nem tagadom, minden pénzem elmulatom”.
