– Igazi polihisztorként hat nyelven beszél, foglalkozott közgazdasággal, politológiával, egyháztörténettel, mégis mindig diplomata akart lenni. A Moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetében (MGIMO) végzett, ami a 60-as évek végén jó ajánlólevélnek számított, ám mivel nem lépett be az állampártba, erre mégis jó két évtizedet kellett várnia. Megérte? Azt kapta, amire várt?
– Igen. Már gyerekként a diplomatapályáról álmodtam, ennek érdekében tanultam a nyelveket is. Kezdtem egy francia iskolában Budapesten, a bölcsészkarra orosz–lengyel szakra vettek fel, amely nyelvekhez moszkvai ösztöndíjasként jött még az angol és az indonéz, valamint az eszperantó. Így aztán érthető módon nagyon boldog voltam, amikor egykori tanárom, Antall József miniszterelnökként magához hívatott, s felkért arra, hogy nagykövetként vegyek részt az elképzeléseinek alakításában. Ekkor még több lehetőség is felmerült, végül Moszkva lett belőle, ahol új alapokra kellett helyezni a magyar– orosz kapcsolatokat. A nyelvet nem csak bírtam, de a tolmácsképzőben évek óta tanítottam is, így aztán ez nem okozhatott gondot. Később Antall meg is jegyezte, meglepődött, amikor látta, milyen jól „elboldogulok” az orosszal.
– Több helyen megfogalmazza, hogy a klasszikus orosz diplomáciai iskola híve. Van-e ennek az iskolának ma is létjogosultsága?
– Természetesen, és nem véletlen, hogy ezeket a hagyományokat az orosz diplomácia mind a mai napig megőrizte. Hogy egy személyes példán illusztráljam ennek az iskolának a szellemiségét, nagyköveti kinevezésem után az orosz külügyminisztériumban azonnal kértem, hogy találkozhassak a pátriárkával. Ezen akkor meglepődtek, hiszen a szovjet időkben ez elképzelhetetlen volt, de elmagyaráztam, a dolgok rendje, és ez a diplomáciai tankönyvekben is le van írva, hogy egy nagykövetnek nemcsak az állammal, hanem a nép lelki vezetőivel, tehát a többségi egyház mindenkori fejével is fel kell vennie a kapcsolatot. Nagyon meglepődött a látogatáson II. Alekszij is, s elmondta, hogy én vagyok az első nagykövet, aki e megfontolásból a tiszteletét teszi nála. Ezután kellemes beszélgetés alakult ki köztünk, könnyen megtaláltuk a közös hangot, hiszen egyháztörténetet is végeztem és tanítottam is. Ez a kapcsolat a későbbiekben annyira gyümölcsöző volt, hogy komolyan felmerült a pátriárka és II. János Pál magyarországi találkozójának lehetősége, amely aztán a szinódus ellenállásán bukott meg. Egy szó, mint száz, soha nem láttam kárát annak, hogy betartom a klasszikus diplomáciai szabályait.