Sajtóvisszhangot váltott ki az A magyar politikai rendszer – negyedszázad után című kötet bemutatóján elhangzott gondolata, miszerint Orbán Viktor politikai rendszerét inkább Orbán-rezsimnek nevezhetjük. Bár jelezte, a kifejezést tudományos értelemben használja, a rezsim szónak mégis van pejoratív hangzása. Szándékos a kettős értelmű nyelvhasználat?
– Az előadásban is próbáltam egyértelművé tenni, hogy nincs az értelmezésemben pejoratív tartalom. A tanulmányomban azt a kérdést teszem fel, hogy a második Orbán-kormány hatalomra kerülésével valóban az 1989–90 évihez hasonló rendszerváltás történt-e. A 2010-es, kétharmados győzelmet ugyanis a Fidesz cezúraként élte meg, eszerint a fülkeforradalommal egy kvázi-rendszerváltás történt. Korábban sokan, így a Fidesz ellenzéke is arra hívta fel a figyelmet, hogy drasztikus változásokra kerülhet sor, s nekik is igazuk volt. Ezek a drasztikus lépések bekövetkeztek. A konklúzióm mégis az, hogy rendszerváltás nem történt. A világon ugyanis sokféle demokratikus rendszer létezik. Magyarországon továbbra is demokrácia van, hiszen a parlament tagjait, és végső soron a kormányt is az állampolgárok választják, noha a demokrácia kevésbé liberális, mint korábban. A legmarkánsabb változás azonban a tényleges politikai gyakorlatban történt: megjelentek autoriter vonások, a parlament törvényhozási folyamatában, a szakpolitikában rengeteg minden megváltozott. Ezek közül is a legdrasztikusabb változás a hatalomgyakorlás szintjén történt, itt markánsan autoriter jegyek jelentek meg.
– A hatalomgyakorlást illetően a kétharmados kormányzás egyik legátfogóbb és legtöbbet kritizált jelensége a hatalom centralizációja volt. Hat év elteltével hogyan ítélhetjük meg ezt a politikai gyakorlatot?
– Önmagában a centralizáltság-decentralizáltság mentén nem lehet megítélni egy szervezetet, mindkét modell lehet jó és rossz. Szem előtt kell azonban tartani, hogy bár a demokrácia nem feltétlenül követeli meg a hatalomgyakorlás decentralizációját, a klasszikus politikai tézis úgy szól: az állami központosítás mindig a hatalom koncentrációjának a barátja. Egy állam centralizáltságának kérdését illetően egyöntetűen vélekedik a szakirodalom: egy kulturálisan, vallásilag, nyelvi szempontból homogén társadalomban megfelelő lehet, míg egy tagoltabb társadalomban a föderális, decentralizált berendezkedés a jobb. Magyarország nyelvileg-etnikailag lényegében homogén ország, és bár hagyománya van a helyi önkormányzatok autonómiájának, az állam egésze mégis egységes, és a közigazgatás is többé-kevésbé központosított. A második Orbán-kormány alatt történt centralizációs lépések esetében azt szem előtt kell tartani, hogy egy bizonyos pontig hatékonyabbá teszik a kormányzást, azon túl viszont a centralizáció visszaüt, s nem szolgálja a közjót – legfeljebb a kormányon levők politikai céljait. Ezt a különböző szakpolitikák mentén lehet megítélni. A közoktatás terén a centralizáció sikertelennek látszik, és én általában is úgy látom, hogy a kormányzás 2010 utáni fokozottabb „átpolitizálása” és centralizációja a szakpolitikák rovására ment.