Hajdu Zoltán László fedél nélküli, autodidakta képzőművész élettársával, Dórával élt egy átmeneti szálláson egészen októberig. A rokkantsági járadékot kapó férfit és nyugdíjas élettársát ugyanis elküldték az átmeneti szállásról. A férfi úgy emlékszik, ígéretet kaptak rá, hogy a szálláson élő régi lakókat nem érinti az a törvényi szabályozás, amely szerint az átmeneti szállásokon egy plusz egy évet tartózkodhatnak az otthontalan párok.
Hajdu Zoltánéknak el kellett hagyniuk a szállást ahhoz, hogy a jogfolytonosság megszűnjön. A pár jövőképe összeomlott, mindennap azon idegeskedtek, mi lesz velük. Áthidaló megoldásként végül azt javasolták nekik, vegyenek ki egy időre egy lakást, amely azonban a korábban ígért 22 ezer helyett 60 ezer forintba került. Ráadásul a férfi súlyos légzéselégtelenségben szenved, rémálom volt számára a III. emeleten lévő lakáshoz lépcsőzni.
Mégis úgy gondolták, egy hónapot kibírnak. Ekkor váratlan tragédia történt: a férfi élettársa tüdőembóliában meghalt – feltételezhetően az átélt izgalmak hatására is. Szívfacsaró történetéhez Hajdu Zoltán annyit fűzött hozzá, nem ők az egyetlen pár, amely hasonló cipőben jár. Kétségtelen, hiba van a hajléktalanellátási rendszerben, hiszen nem lehet elvárni idős, beteg, elhelyezkedni nem tudó emberektől, hogy tartalékot halmozzanak fel.
Győri Péter, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) szakmai igazgatóhelyettese a kérdésünkre adott szűkszavú válaszában rámutatott: azok az intézmények, amelyben Hajdu Zoltánék is lakhattak, átmeneti elhelyezést nyújtanak. A szociális törvény szerint maximum 12 hónapra, ez egyszer hosszabbítható meg. A BMSZKI gyakorlatában ez – egyéni helyzettől függően – alapesetben háromszor 4, majd ismét 12 hónap. Különleges helyzetben, például betegség esetén ez az időszak tovább hosszabbítható, egyébként 30 nap kihagyással (például éjjeli menedékhelyen eltöltve) ismételhető. A BMSZKI átmeneti szállói is folyamatosan telítettek, többhetes, hónapos várólisták vannak.